Vannak bizonyos tárgyak, amelyek kultikus jelleggel,
szimbolikus erővel bírnak: ilyen például a nőknél a cipő. Mi okból és hogyan lett státuszszimbólum a tűsarkú? Mit árul el viselőjéről a cipő?
Na de ne „tipegjünk” a dolgok elébe. Csak szép lassan, kezdjük az elejéről.
Egyik kedvenc gyermekkori emlékem: talán
nyolc éves lehettem, és az volt a legkedvesebb elfoglaltságom, hogy húgommal
„divatbemutatósat" játszottam lakásunk hosszú folyosóján. A rögtönzött
kifutó végébe egy nagy tükröt állítottunk fel, és „fessönsóhoz”
illő zenéket válogattunk. Anya szekrénye volt a ruhaforrás, onnan vettünk elő
egy halom ruhát, és a 10 számmal nagyobb körömcipőiben sétáltunk fel-alá a
kifutónak képzelt folyosón. Ment a képzeletbeli kamerába pózolás, ajak csücsörítés,
vonultunk, mint az igazi modellek.
Azóta eltelt jó pár év, és a történtek ellenére
engem mégsem vettek le a lábamról a magas sarkú cipők.
A közelmúltban egy nagy tömeget vonzó esti
rendezvényen terepszemléztem. Ez azt jelenti, hogy nézegettem a hölgyeket,
leginkább térd alatt. Ennek eredményeként a következő megállapítást tettem:
Létezik egy örök érvényű alaptétel a nő
szerepével kapcsolatban, ami az évezredek során alig változott: a nő elsődleges
funkciója, hogy mutatós, vonzó és kapós legyen. Olyan, aki után megfordulnak az
utcán. Sokáig hadakoztam ez ellen, míg végül én is elfogadtam e tényt, így ma
már magam is szépen kiteszem, amit kell – ha el akarok érni valamit. Mások a mellüket,
popsijukat vagy a lábukat teszik ki szükség esetén. Ma már ezt divatos
szóhasználattal „villantásnak” hívjuk, de a lényeg mit sem változott. Tegye ki
mindenki amije van, „képességeihez” mérten, és így érje el a kívánt hatást. Ez
így mindenkinek megfelel.
A kifogástalan szett és az ápolt test azonban még nem minden. Nem elhanyagolható szempont a helyes testtartás sem. A testbeszéd tudatos és tudat alatti jelei árulkodnak a személyiségről, következtetéseket vonhatunk le belőlük. A testtartás, a mozgás és az arcjáték ebben döntő szerepet játszik. Vagyis nagyon fontosak a részletek is!
Van azonban egy dolog, amit nem tudok megérteni:
hogyan győzheti le a kényelmet, a funkcionalitást és a komfortérzetet, a másoknak,
vadidegeneknek való megfelelés kényszere, a mindenáron tetszeni akarás?! 10-ből 9 nő
olyan cipőt vesz fel, ami jól néz ki a lábán. Ehhez képest a kényelem csupán huszadrangú
kérdés.
Az utcán sétálva milliószor láttam józan, mégis imbolygó, botladozó,
botorkáló nőket, tudjátok olyanokat, akik derékban megdőlve, behajlított
térdekkel, trampli módjára járnak-kelnek tűsarkújukban. Sokan ráadásul abban a
tudatban teszik ezt, hogy mennyire vonzóak, dögösek, kívánatosak! Elégedetten
nézegetik magukat a kirakatüvegekben, és majd elájulnak a „gyönyörtől”.
Olyanokat is gyakran láttam, akik úgy
csapták földhöz a lábukat, mintha az lenne a céljuk, hogy megrepesszék a
talajt, amin járnak. Persze az is megesik, - na nem az, hogy valaki tényleg meg is repeszti, - hanem,
hogy a nap végére elfárad, ezért már csak csoszogni képes lábainak felemelése
helyett, energiát spórolva így a járáson. Az is gyakori, hogy valaki jobb híján csak
sántikálni bír, mivel „kedvenc cipellője” feltörte a sarkait, jobb esetben már
nem is először, amire a komikusnak tűnő járásán túl, a lábbeliből igényesen kikandikáló,
félig levált, sterilnek már nehezen mondható ragtapasz darabkák is utalnak.
De mit nekünk egy csontig hatoló „csekély
sebecske” a lábunkon, némi „haláltusához fogható” szenvedéssel vegyítve, amikor
a tét óriási: vonzónak maradni!
Ne csüggedjünk, van a dologban azért némi
pozitívum is. Nevezetesen, ha úgy adódna, hogy Hamupipőke módjára elhagynánk
valahol kedvenc cipőnket, korunk királyfiainak legalább nem lenne nehéz dolguk,
ha arra a lovagias tettre szánnák el magukat, hogy felkutatják a cipőhöz illő „királykisasszonyt”.
Az azonosítást különösebb szakértelem nélkül is könnyűszerrel elvégezhetnék, a
cipő által okozott „finom” sebhelyek és deformációk alapján.
Mindezek után viselje mindenki azt ami
szívének kedves, de szerintem a magas cipősarkak önmagukban nem tesznek
felnőttebbé, nőiesebbé, vagy magabiztosabbá. Sőt, egy „sarkon túl”, csetlő-botló
nőnél aligha létezhet nevetségesebb látvány.
Laarka
