Amióta
hazajöttem Dél-Amerikából, nagyon egyformán telnek a napok. Hiányoznak a Pasa
Condoros reggelik. A hétvégén fogalmazódott meg bennem, hogy ami a leginkább
nyomaszt most, az az egyhangúság. Tegnap, ma, holnap, holnapután - múlnak a
szürke és sótlan hétköznapok magától értetődően. A napi rutin pedig szokások
sorozata. Olyan szokásoké, melyeket rendszeresen végzünk. Napi rutinnak számít
az a “szeánsz”, amit minden nap egy adott időpontban végzünk el. Ilyen például
a reggeli kávézás.
Gyermekkoromban
anyukám arra trenírozott, hogy meg kell tervezni a napomat. Gondolatban összegyűjtöttem,
vagy leírtam mit szerettem volna aznap megvalósítani. Tehát már egészen
kiskoromban megtanultam, hogy rendszerben kell gondolkozni és a napi teendők
listáját logikusan felépítve kell sorra elvégezni, hogy a nap végét kipipálva
zárhassam. Tíz évesen már komoly ebéd menü táblázatot vezettem anya nagy
örömére, amiben egymagam eldöntöttem, hogy hétfőtől vasárnapig mit fogunk enni,
és teljesen kikeltem magamból, ha a keddi ebédtervet, mondjuk felcserélte a
szerdai menüre, mert ahhoz volt ihlete. Azért nagy duzzogva így is megettem. Hát
így lettem kényszeres felnőtt. Az otthon fogságában pedig - pláne karantén
idején - az ember rájön, hogy nem csak neki, de másoknak is vannak furcsa,
monoton szokásai, berögződései. Azzal, hogy lecsökkent a jövés-menés, furcsábbnál-furcsább
jelenségekre bukkanok a szűkebb környezetemben.
Ahol
lakom, az utcánkban a szemben lévő családi ház nagyjából 10 méterre van a mi
teraszunktól, úgyhogy minden áldott nap megcsodálhatom a szomszédot, ahogy gyúr
a teraszán. Bármelyik nap nézek ki az ablakon egy bizonyos délutáni időpontban,
a szomszéd melegítős pompámban díszelegve edz. Súlyzózás, bő félóra váll,
bicepsz, mell, súlyzó leng fel-le, fel-le. Közben zenét hallgat, és a lábaival
ritmusra dobol. A bal oldali zsizsegő szomszéd pedig zajos. Fúr, farag, csiszol, kopácsol, anyázik, létrára fel-le mászkál,
szűnni nem akaró zúgása tör ki belőle nap, mint nap. A jobb oldali szomszéd takarítási
lázban ég. Mániákusan takarít, folyamatosan súrol, sikál, mos, fertőtlenít és
rendezget.
E
bűvös hármas egésze olyan, mint az egyik számomra oly kedves filmben megjelenő
toposz, vagyis mintha ugyanazt az egy napot élnénk át újra meg újra. Csak ez
itt nem Pankszatóni. Két hónapja figyelem az eseményeket, és minden áldott nap
barkács, edzés, takarítás. Óramű pontossággal ismétlődik meg az előző napi program. Már nincsen
hétfő-kedd-szerda. Teljesen egyforma napok követik egymást barkáccsal, edzéssel, takarítással.
Mivel
korán kelő vagyok, minden újraindul pontosan reggel 6 órakor ugyanazokkal az
emberekkel. Igaz, nem Sonny and Cher-slágere szól a rádióból, hanem a mobil
kelt. Pontosan 6:10-kor fogyasztom el a tejeskávémat, amit a kihagyhatatlan mindennapos
reggeli hajmosás követ. Ugyanaz a kedves mosoly fogad a pékségben, és
ugyanazokkal a látásból már kiválóan ismert emberekkel utazom minden áldott reggel.
A napomat rendszerbe foglalom, ellenőrzöm,
kontrollálom és szigorúan beosztom. Mindent megmérek, felmérek, kiszámolok, táblázatba rendezek,
tervezek. Ugyanazok a párbeszédek hangzanak el nap mint nap. Nincs az, hogy
majd egy félórával később és előbb valami mást. Nincsenek hosszú esték és
reggeli kényelmes nyújtózkodások. Nem lehet, hiszen rendszer van. Verkli,
taposómalom, monotónia. Nap mint nap futja végig mindenki a maga monoton köreit.
Reggelente elindulunk ugyanazon az úton, útközben minden nap ugyanazokat a
hangokat, ugyanazokat a párbeszédeket halljuk és folytatjuk le. Hihetetlen
gyorsan rohannak a napok a kihagyhatatlan délutáni barkács-edzés-takarítás
trióval. Minden nap ugyanaz, ugyanott, ugyanúgy. Foglyul ejtett, mint Bill
Murrayt a mormota nap.
Laarka
