Szombaton
Európában, közelebbről Bécsben jártam. Bántóan szokatlan volt
az utcák tisztasága, az emberek kiegyensúlyozott és udvarias
modora, fittsége és jólöltözöttsége. Az egyetlen vígaszt az
jelentette, hogy jól észrevehetően a híres Bécsi ünnepi vásárra
is betört a keleti bóvli, minden kapható ami mű, azaz nem igazi,
legyen az dísz, csoki, forraltbor vagy karácsonyfa.
A
fogyasztói társadalom lényege, hogy vásároljunk, és pazaroljunk
minél többet. A Karácsony pedig olyan ünnep, ami jó ideje a
fogyasztás ünnepe, amit szerintem nem ünnepelnünk kellene, hanem
szégyellnünk. Karácsonykor fogyasztjuk a legnagyobb mennyiségű
energiát, égősorok garmadája borítja be sok ház, lakás, kert
minden pontját. Ekkor étkezünk legtöbbet teljesen feleslegesen,
termeljük a legtöbb hulladékot, szennyezzük legjobban a
környezetünket, elvakultan zuhanunk bele a felesleges tárgyak és
csomagolóanyagok garmadába.
Hányszor
adunk és kapunk teljesen felesleges holmikat egymásnak hatalmas
mennyiségű csomagolópapírba csomagolva, átkötve díszes
masnikkal, amik két perccel az ajándékbontás után a kukában
végzik?
Miért
pont karácsonykor szalad el velünk a ló?
Hogy
lehetséges az, hogy az ünnepek elmúltával sem érzünk egy
ici-pici lelkifurdalást pazarlásunk miatt?!
Ami
engem illet, évek óta nem állítottam fát. Se élőt, se
haldoklót, se műt...
Ennek
több oka is van.
Az
egyik az, hogy a fenyő sem a régi már: nincs
illata. Feltételezem, hogy ez annak köszönhető, hogy
hetekkel korábban kivágják.
A
második oka, az ára, ami évről évre egyre magasabb,
olyannyira, hogy mára a fenyőfa nagysága és fajtája egyfajta
státuszszimbólummá vált, minél tehetősebb valaki, annál
nagyobb és ritkább fajtájú fenyőt kell állítania azért, hogy
a pazarul kivilágított ablakokon bekukucskáló
szomszédok, és az ünnepi látogatók tisztában
legyenek az életszínvonalával.
A
harmadik ok, a nagytakarítás közben és utána.
És
a negyedik, ami a legfontosabb: számomra
elfogadhatatlan egy földlabdás hordóban
szobahőmérsékleten haldokló vagy egy már teljesen
megölt fát díszíteni a szeretet ünnepén!
Mi
értelme van annak: hogy kivágnak egy
fát, mi megvesszük súlyos ezrekért, tízezrekért,
majd feldíszítjük, két-három hét múlva
pedig kidobjuk az ablakon? Semmi.
Miért
nem csináljuk azt, hogy a Karácsony elmúltával egyszerűen
mindenki kihajít tíz-húszezer forintot az ablakon. Egyrészt
megkímélnénk vele a sok ölésre szánt fát, másrészt
elmondhatnánk, hogy valóban tettünk valamit a szeretet jegyében,
hisz feltételezhetjük, hogy a szó szerint ablakon kidobott pénzünk
az arra igazán rászoruló embertásainkhoz kerül.
Egyre
több fát vágnak ki. Igaz többet is ültetnek, de mindezt
pusztán haszonszerzési célból teszik, így ez már nem nevezhető
a természet szolgálatában álló cselekedetnek.
Érvelhetnék
most a természet megcsúfolásának számító
műanyag karácsonyfák mellett, de mégsem teszem, hisz
„létezésük” sok szempontból még
károsabb környezetszennyezőbb. Már a gyártásuk is
igen sok káros anyagot szabadít fel, általában messziről
szállítják őket hozzánk, ráadásul ha évek múltán úgy
döntünk, hogy a megunt régit egy sokkal „impozánsabb”
újabb darabra cseréljük, csak nagyon lassan bomlanak le.
Idén
„nagy fába vágtam a fejszémet”!
A
Nagytétényi Kastélymúzeum hagyományosan megrendezésre kerülő
„Karácsony a kastélyban” című program keretében többek
között karácsonyfa kiállítás is lesz, ahol egy általam
feldíszítendő fa is bemutatkozik majd. A fentiek fényében a
feladat igen nagy kihívást jelent számomra, hisz olyan megoldást
kíván, ami kifejezi a Karácsonyhoz való sajátos viszonyomat.
Hisz számomra a Karácsony azt jelenti, hogy nem veszek
semmit, nem ünneplek, és ezáltal nem is pazarlok, egyszóval az
Ünnep a lemondásról, az odafigyelésről és a
tudatosságról szól.
Laarka
