Međugorje

Mostartól 30 km-re fekszik Međugorje. Első látásra egy jelentéktelen bosnyák falunak tűnik. 1981-ig talán még az ország lakói sem tudtak Međugorje létezéséről. Mindez azonban június 24-én megváltozott.

Hat kisgyermek játszott a faluhoz közeli dombon, amikor megjelent előttük egy nőalak, kisdeddel a karján. A gyerekek annyira megijedtek, hogy hazaszaladtak, másnap viszont újra elmentek arra a helyre, ahol a Szűzanya megjelent. Ettől kezdve több napon át mindig pontosan ugyanabban az időpontban megjelent a gyerekeknek, és együtt imádkoztak. Amikor a falu lakói tudomást szereztek a történtekről, egyesek elmeháborodottnak nyilvánították a gyerekeket, és próbálták megakadályozni a találkozásokat. Az akkori ateista rendszer is rossz szemmel nézte a történéseket, ezért kihallgatások egész sorának vetették alá a gyermekeket. Ők viszont továbbra is kitartottak igazuk mellett. A jelenéseknek pedig célja volt. A Szűzanya minden alkalommal üzent az embereknek és a papoknak. Így a kicsi faluból, ahol sem áram, sem vezetékes víz nem volt, egy csapásra zarándokhely lett.

Aachen, Assisi, Köln, Loretto, Lourdes, Fatima, Međugorje. Talán ezek a legismertebb, katolikus szíveket megdobogtató helyek. Hatalmas tömegeket vonzó városok, falvak, ahol jelenéseket láttak. E jelenések különbözőképpen mutatkoztak meg, de végeredményben egy személyre mutattak, Szűz Máriára.

Többféle okból indulnak el az emberek zarándokútra. Nem szimpla kirándulás ez, lelki utazás is egyben.  Van, aki kíváncsian, van, aki hálával a szívében, más nagy terhekkel a vállán indul el és nehéz csomagokkal érkezik meg Mária földjére. Van, aki gyógyulásért imádkozik. Van, aki saját magával szeretne békébe kerülni. Van, aki a családjáért. Egyvalami közös mindegyikükben. Olyan dologról van szó, ami túlmutat a saját erejükön. Keresik a kapcsolatot Istennel, a természetfölöttivel, vagy akiben, amiben hisznek. A belső motiváció sokféle, a végeredmény viszont az, hogy a spirituális turizmusban egyaránt megtalálhatja számításait a kispénzű ember és a tehetősebb felső középosztálybeli is.

Međugorjeban már nemcsak helyiek kínálnak szállást a megfáradt hívőknek, hanem puccos szállodák egész sora várja a turistákat és zarándokokat. A spirituális turizmus népszerűsége elképesztően megnőtt az elmúlt évtizedekben. Međugorje évente megközelítőleg egymillió zarándokot vonz. A városképét, más zarándokhelyekhez hasonlóan, nagy kiterjedésű buszparkolók, emléktárgyüzletek és a tömegesen ide érkező turisták igényeihez igazodó vendéglátó egységek határozzák meg. Az óriási kegytárgy boltokban van minden. Gumi Szűzanya, sötétben foszforeszkáló Szűzanya, elektromos mécsesek, szentképek, énekeskönyvek, imakönyvek, útikalauzok a zarándoklatokhoz, térdvédők, szoborcsoportok minden méretben, golyóstollak Međugorje - felirattal, repülőre felvihető kis kiszerelésű szenteltvíz, pálinka és dohány. A Szűzanya pedig még a leglehetetlenebben kinéző tárgyakról is mosolyog vissza ránk. „Szent” dolgokból hasznot húzó giccsbazár, és csak remélni merem, hogy a bevétel egy részét legalább valóban a rászorulók megsegítésére fordítják.

A település mellé magasodik a Kereszthegy, melynek hatalmas sziklái között keresztút húzódik meg. A zarándokok hajnali 3 órakor indulnak az útra, teljes sötétségben, elemlámpák halvány fénye mellett. A hegyoldal lábánál köveket gyűjtenek, melyeknek szimbolikus jelentőségük van. A kis kövek, amiket kezükben tartanak, életük egy-egy darabjai. Bármit meg lehet fogalmazni: hálát, kérést, felajánlást. A hegycsúcsra érve, az ott lévő hatalmas keresztnél lerakják köveiket. Otthagyják terheiket a hegyen. A Nap közben felkel. A sötétségbe betör a világosság. A felkelő nap által átjárja őket a fény.

Nem vagyok hívő. Gondtalanul élem a vallástalan szülők vallástalan gyermekének életét. A szüleim olyannyira nem vallásosak, hogy gyermekkoromban sem kereszteltettek meg, még hagyományból sem. Talán emiatt nem volt soha hiányérzetem a vallással kapcsolatban. Azt gondolom, régen az emberek háromféle okból kelhettek útra. Hódítás, kereskedelem és zarándoklat céljából. Azonban mindhárom ősi utazási célban egyvalami nagyon is közös volt. Az ember változni akart. Több akart lenni. A hódító hatalmasabb, a kereskedő gazdagabb, a zarándok megtisztultabb. Megmagyarázhatatlan esetek pedig történhettek. Amíg nincs rájuk tudományos magyarázat, addig azok csodák maradnak. A csodák pedig, ha valóban azok, akkor képesek megváltoztatni az embert.

Jó utat, Laarka

Ston - egy apró mediterrán paradicsom

Ston nemcsak arról ismert, hogy Európában a leghosszabb védőfallal rendelkezik. Egy másik érdekes tény erről a helyről, hogy három dolgot állít elő bőségesen: bort, osztrigát és sót, és mindhárom finomságot a világ minden táján elismerik. Sótermelése a római időkre nyúlik vissza, és azóta is ugyanolyan természetes és környezetbarát módon állítják elő a tenger, a nap és a szél által. A Solana Ston 58 medencéből áll, 5 csoportra osztva. Manapság itt körülbelül 500 tonna só készül évente.

Mint sok más középkori horvátországi várost, Stont is védő kőfal veszi körül. De Horvátország több fallal körülvett városától eltérően Ston egyedülálló hírnévre tett szert - 14. századi kőfalait „európai nagy falnak” nevezték el. Hogy őszinte legyek, nem igazán hiszem, hogy a kínai nagy fallal ugyanabba a ligába tartoznának, de meg kell hagyni a falak monumentálisak, és csodálatos kilátást nyújtanak az alatta fekvő parti tájra. Az építmény lehetőséget kínál arra is, hogy Stonból Mali Stonba - a város kisebb, csendesebb testvérfalujába - mintegy 45 perc alatt, nyugodt tempóban átgyalogoljunk rajta.

Nem sok minden történt Stonban.  Rövid idő elég volt arra, hogy körbejártam az óvárost. Volt néhány keskeny utca, körülötte narancssárga háztetős kőházak, tengeri éttermek és macskák. Itt nincsenek boltok vagy különleges látnivalók, és csak pár étterem közül lehet választani, de mégis érdemes megtenni a sétát. Ez a furcsa kis városka szerintem az egyik legjobb hely a világon. Több, mint egy festői mesekönyvfalu a sziklás dombokkal és a kék tengerrel. Meglehetősen nyugodt és csendes város álomszerű légkörrel, az egésznek olyan a hangulata, mintha megállt volna az idő.

Felfelé haladva tekintetünk az alábbi tájra, egy maréknyi vörös tetős falura, a hullámzó, köves dombokra, a zafírkék tengerre, só és osztrigatelepekkel megszórt csillogó vízre esett. A falak mentén járva melegítette a nap az arcunkat és a szellős levegőben éreztük a só illatát.

Majd hirtelen felhők érkeztek és váratlanul eleredt az eső. Elindultunk szapora léptekkel a macskaköves utcákon, hogy megtaláljuk azt a remek kávéházat, ahol a leghabosabb kapucsínót és a legfinomabb süteményeket szolgálják fel. 

Az eső egyre erősödött és egy finom kávé mellett mélázva arra jutottam, hogy a "zsibbadt unalom" szavaknak itt pozitív jelentése van. Éled a nyugodt életed, kint szinte egész évben meleg és napos az idő, - talán a mai nap volt ez alól az egyetlen kivétel - a hegyek és az Adriai-öböl közelében. Ismered az összes szomszédodat, de ez nem bosszant. Minden nap munkába jársz, közel negyven éves lehetsz, és még mindig pincérként dolgozol, ami egyáltalán nem frusztrál. Nincs kedved milliókat keresni, mert itt nincs is rá szükséged. Így is elegendő a fizetésed mindenre, amire csak szükséged lehet. És a legjobb bónusz az emberek mosolya, akikkel naponta találkozol. Pont olyanok, mint Te - boldogok. A Stonban töltött napom unalmas, de felettébb boldog volt. Valóban nincs sok látnivaló, de nem is ez a lényeg. Ez a hely hangulatáról szól, ahol élvezhetjük a napot, a tengert és megfeledkezhetünk az egész világról.

Laarka

Stari Most

A mai napon Bosznia-Hercegovina déli részén jártunk. Mostar városát látogattuk meg, melyet a kékeszölden csillogó Neretva folyó szel ketté. A város a Stari Most hídról kapta a nevét. A hidat egyébként Nagy Szulejmán építette, hogy serege át tudjon kelni a Neretván. Napjainkban a folyó bal partján élnek a kisebbségben lévő muzulmán bosnyákok, míg jobb partján a katolikus horvátok.

Itt szeptemberben is kék az ég, szikrázó napsütés és 30 fok meleg van. A táj festői, palettára kívánkozó. A rengeteg turista már kevésbé. A látogatóözön egyébként elég sokszínű, nem csak európaiakat, hanem távol-keletieket, és közel-keletieket is láttunk bőven.

Mostar egy igazi mediterrán kisváros csodálatos mecsetekkel, domboldalra épített házakkal, ottomán kori épületekkel, és hangulatos szűk utcákkal. Az „Öreg híd” 400 éven keresztül háborítatlanul állt, mígnem 1992-ben a várost szinte teljesen megsemmisítő összecsapásokra került sor, mert a muzulmán bosnyákok és a keresztény horvátok vállvetve harcoltak a Mostar városát bombázó szerbek és montenegróiak ellen. Egy évvel később, azonban egy olyan kibékíthetetlen konfliktus robbant ki a két, korábban egymás mellett küzdő népcsoport között, mely két éven keresztül folyamatosan tartó polgárháborúba torkollott. 1995-ben Mostar hídjai és szinte az összes ottomán kori mecsete megsemmisült. Ez a város kulturális nyitottságának szimbolikus veresége lett.

A híd, mint olyan, nem csupán egyszerű fizikai konstrukció, hanem az emberek és helyek szó szerinti összekötője is. Jelképe a haladásnak, az összetartozásnak, a fejlődésnek. Összeköt partokat, településeket, emberi sorsokat. A pusztítás előtt évszázadokon át a polgári béke szimbólumaként állt. Mostar rengeteg nemzetközi segítséget kapott, hogy újra felépítse az UNESCO Világörökségi listáján szereplő óvárosát, de még 25 év után is vannak olyan részei a városnak, amik talán sosem újulnak meg. A híd közelében egy szűk utcákkal körbezárt kis park sírokkal van tele. A sírkövek hasonlítanak egymásra, rajtuk gyerekek és fiatalemberek fényképei. A kötőjel utáni számok mind 1992 és 1997 közöttiek. Emlékezés az áldozatokra. A békétlenség és a vallási megosztottság meg nem szűnő jelei.

A tér nagyon kaotikus, mivel mindenféle építészeti stílus megjelenik. Az óváros gyönyörű köves kavicsos utcáival, hátunk mögött az égig érő hegyekkel, lakóházaival, bazársorával, török kávézóival és boltíves kapualjaival a mai napig őrzi középkori ottomán hangulatát. A szőnyegek, rézedények roskadásig megtöltik a üzleteket.  Anyukámnak én is beszereztem pár rézedényt, főleg, hogy a rosegold szín most a fénykorát éli.

Gasztronómia terén is nagy a keveredés. A bazársor végén egymást érik a különböző jellegű éttermek, kávézók, fagylaltozók rendkívül kedvező áron. A keleti hangulat biztosított, mindenhol fa asztalok, székek, sokszínű és puha szőnyegek, ülőpárnák.

A híd ívének legmagasabb pontja 27 méter, ahonnan a bátor helyiek, férfiasságuk bizonyítékaként a mélyben zúgó Neretva folyóba vetik magukat,  Ugrók mindig vannak, de csak akkor mutatják be tudásukat, ha összekalapoztak elég eurónyi pénzt a nézelődőktől. 2004-ben hivatalosan is újraindították a hídugró versenyeket.

Mostar (és egész Bosznia) vallási toleranciáját és sokféleségét sok példa bizonyítja: mecsetek, katolikus templomok és ortodox egyházak egymás mellett. A várost sújtó konfliktusok és kulturális robbanások ellenére Mostar továbbra is egy sokszínű kereszteződés. A háború óta ugyan békében élnek egymás mellett, de azért még érezhető a távolságtartás. Ide el kell jönni, ha érzelmileg közel akarsz kerülni ahhoz a történelmi drámához, ami itt lezajlott. Megérteni nem lehet, hiszen felfoghatatlan, hogy Európában ilyesmi a XX. század végén megtörténhetett.

Laarka

Szarajevó

Tőlünk 300 kilométerre egy teljesen új kultúrába csöppenhetünk. Szarajevó nagyon különleges város, mivel a török uralom időszakából, az Osztrák-Magyar Monarchia idején épült belvárosi szecessziós házak és az egykori Jugoszlávia szocreál épületeinek érdekes egyvelege. Itt tényleg találkozik Kelet és Nyugat. Mintha a legnagyobb vallások gyűjtőhelye lenne a város, ahol néhány száz méteren belül négy különböző vallás (katolikus, ortodox, muzulmán és zsidó) temploma található meg. Fantasztikus dzsámik, bazárok, karavánszerájok, római katolikus és ortodox templomok, zsinagógák, hangulatos városrészek visszarepíthetnek minket a történelem mélyére.

A háztetők felett minaretek törnek az ég felé, ahonnan a müezzinek naponta ötször hívják imára híveiket, és hirdetik Allah dicsőségét. Itt azonban nemcsak mecseteket találunk. A keleties hangulatot árasztó rézművesek utcáiban és a bazárban megcsodálhatjuk a régi idők hangulatát. 

Láthatjuk a háború szörnyűségeit és megtapasztalhatjuk a helyiek vendégszeretetét is. A várost egykor Európa Jeruzsálemének is nevezték. Egyrészt az évszázadok óta meglévő etnikai és kulturális keveredés miatt, másrészt az egykor itt élt Szefárd zsidó lakosság miatt, akik a 15. században kerültek ide, mikor spanyol földről kiűzettek, a muszlim török szultánság pedig befogadta őket.

Az óváros maga a történelem. A Szarajevói-merénylet a Miljacka-folyón átívelő Latin-hídnál történt, az itt található utca sarkán fekvő épületen emléktábla jelzi, hogy innen adta le Gavrilo Princip 1914. június 28-án a halálos lövést Ferenc Ferdinándra és feleségére, Zsófiára - kirobbantva ezzel az I. világháborút.  

A bazársor, a mecsetek és templomok mellett sajnos még mindig szinte minden második házon hatalmas golyónyomok jelzik a közelmúltban zajlott délszláv háború pusztításait. Ezek a nyomok nem csupán örök mementóként jelzi a közelmúlt szörnyű eseményeit, de adókedvezményben is részesül az, kinek házát a háborúban találat érte, és anyagi lehetőségei nem engedték meg a renoválást.

A bazársoron pedig rengeteg töltényhüvelyből készült dísztárggyal találkozhatunk. A városban 1992 - 1996 között több mint tízezer ember halt meg, köztük több gyerek. A helyi beszámolók szerint naponta több száz gránátot lőttek a városra. A boszniai főváros az ostrom idejére áram és víz nélkül maradt, és olykor a gázellátás is szünetelt. Nem beszélve az élelmiszerellátásról. Ekkor építették a reptér mögötti alagutat, melyen keresztül igyekeztek valahogy ellátni a várost.

Az élet központja ma is a sétálóutca. Sajátos, nagyon egyedi légköre, hangulata, olyan mintha Isztambul és Bécs keveredett volna egymással. 

A lenyugvó nap mellett lassan megtelik a mecset. A muzulmánok imához készülődnek. Megtelnek a teraszok, kávé illata terjeng. Vízipipázó fiatalok ücsörögnek kis eldugott, hangulatos kávézókban. 

Fekete leplekbe burkolózott nők járkálnak színes és méregdrága bőrtáskákkal az oldalukon divatos, európai öltözetű férjeikkel. Muzulmán tizenéves lányok konzervatív fejkendős öltözékben ugyanakkor nyugatias viselkedéssel a pláza parfümériájában próbálgatják a vérvörös rúzst és parfümöket. Mint helyi idegenvezetőnktől megtudtuk, nem minden érdek nélküli ez a hagyománytisztelet, az állam ugyanis havonta személyenként 80 euróval támogatja a fejkendő viselését. Ugyanitt rövid ruhás tinédzser lányok érkeznek randevúra. Az okostelefon mindenki kezében természetes, vallás ide vagy oda. Sétálva észrevehetjük, hogy csak a nyugat-európaiak sietnek. A szűk kis utcácskákban pedig finom illatok terjengenek és gazdag történelmére építve példát akar mutatni a világnak toleranciából.

Laarka