Kis Karácsony - Nagy Karácsony...

Szombaton Európában, közelebbről Bécsben jártam. Bántóan szokatlan volt az utcák tisztasága, az emberek kiegyensúlyozott és udvarias modora, fittsége és jólöltözöttsége. Az egyetlen vígaszt az jelentette, hogy jól észrevehetően a híres Bécsi ünnepi vásárra is betört a keleti bóvli, minden kapható ami mű, azaz nem igazi, legyen az dísz, csoki, forraltbor vagy karácsonyfa.

A fogyasztói társadalom lényege, hogy vásároljunk, és pazaroljunk minél többet. A Karácsony pedig olyan ünnep, ami jó ideje a fogyasztás ünnepe, amit szerintem nem ünnepelnünk kellene, hanem szégyellnünk. Karácsonykor fogyasztjuk a legnagyobb mennyiségű energiát, égősorok garmadája borítja be sok ház, lakás, kert minden pontját. Ekkor étkezünk legtöbbet teljesen feleslegesen, termeljük a legtöbb hulladékot, szennyezzük legjobban a környezetünket, elvakultan zuhanunk bele a felesleges tárgyak és csomagolóanyagok garmadába. 

Hányszor adunk és kapunk teljesen felesleges holmikat egymásnak hatalmas mennyiségű csomagolópapírba csomagolva, átkötve díszes masnikkal, amik két perccel az ajándékbontás után a kukában végzik? 

Miért pont karácsonykor szalad el velünk a ló? 

Hogy lehetséges az, hogy az ünnepek elmúltával sem érzünk egy ici-pici lelkifurdalást pazarlásunk miatt?!

Ami engem illet, évek óta nem állítottam fát. Se élőt, se haldoklót, se műt...

Ennek több oka is van. 

Az egyik az, hogy a fenyő sem a régi már: nincs illata. Feltételezem, hogy ez annak köszönhető, hogy hetekkel korábban kivágják. 

A második oka, az ára, ami évről évre egyre magasabb, olyannyira, hogy mára a fenyőfa nagysága és fajtája egyfajta státuszszimbólummá vált, minél tehetősebb valaki, annál nagyobb és ritkább fajtájú fenyőt kell állítania azért, hogy a pazarul kivilágított ablakokon bekukucskáló szomszédok, és az ünnepi látogatók tisztában legyenek az életszínvonalával.

A harmadik ok, a nagytakarítás közben és utána. 

És a negyedik, ami a legfontosabb: számomra elfogadhatatlan egy földlabdás hordóban szobahőmérsékleten haldokló vagy egy már teljesen megölt fát díszíteni a szeretet ünnepén!

Mi értelme van annak: hogy kivágnak egy fát, mi megvesszük súlyos ezrekért, tízezrekért, majd feldíszítjük, két-három hét múlva pedig kidobjuk az ablakon? Semmi.

Miért nem csináljuk azt, hogy a Karácsony elmúltával egyszerűen mindenki kihajít tíz-húszezer forintot az ablakon. Egyrészt megkímélnénk vele a sok ölésre szánt fát, másrészt elmondhatnánk, hogy valóban tettünk valamit a szeretet jegyében, hisz feltételezhetjük, hogy a szó szerint ablakon kidobott pénzünk az arra igazán rászoruló embertársainkhoz kerül.  

Egyre több fát vágnak ki. Igaz többet is ültetnek, de mindezt pusztán haszonszerzési célból teszik, így ez már nem nevezhető a természet szolgálatában álló cselekedetnek.

Érvelhetnék most a természet megcsúfolásának számító műanyag karácsonyfák mellett, de mégsem teszem, hisz „létezésük” sok szempontból még károsabb környezetszennyezőbb. Már a gyártásuk is igen sok káros anyagot szabadít fel, általában messziről szállítják őket hozzánk, ráadásul ha évek múltán úgy döntünk, hogy a megunt régit egy sokkal „impozánsabb” újabb darabra cseréljük, csak nagyon lassan bomlanak le.

Idén „nagy fába vágtam a fejszémet”!

A Nagytétényi Kastélymúzeum hagyományosan megrendezésre kerülő „Karácsony a kastélyban” című program keretében többek között karácsonyfa kiállítás is lesz, ahol egy általam feldíszítendő fa is bemutatkozik majd. A fentiek fényében a feladat igen nagy kihívást jelent számomra, hisz olyan megoldást kíván, ami kifejezi a Karácsonyhoz való sajátos viszonyomat. Hisz számomra a Karácsony azt jelenti, hogy nem veszek semmit, nem ünneplek, és ezáltal nem is pazarlok, egyszóval az Ünnep a lemondásról, az odafigyelésről és a tudatosságról szól.

Laarka