Arequipa

A 2363 méter magasan fekvő Arequipába - mely az Unesco világörökség része - kora reggel érkeztünk. Miután a hotelben a szobáinkat elfoglaltuk, egy gyors zuhany, és reggeli várt minket. A reggeli svédasztalos, szőlőben, dinnyében, olívabogyóban, avokádóban gazdag. Többféle smoothie közül választhatsz, és sok vega/vegán étel van a kínálatban. Számomra igazi földi paradicsom, az elmaradhatatlan pánsípos zenével fűszerezve.

Egyébként a pánsíphoz való viszonyomat sok tényező befolyásolta az évek alatt. Egyrészt az Astoria aluljárón keresztül jártam 4 évig gimnáziumba, ezért minden áldott reggel egy 4-6 fős indián kommandótól hallgathattuk az El Condor Pasát, ha tetszett, ha nem. A következő csepp a pohárban az volt, amikor egyetemistaként egy bevásárlóközpontban nagyon megörültem egy Abba CD-nek, 899 .-forintos áron, majd, amikor jobban szemügyre vettem, kiderült, hogy minden számot pánsípon dolgoztak fel. El tudjátok képzelni a „I have a dream” című számot pánsípon? Nagyon akciósan?
Majd eltelt sok-sok év és a pánsíp őrület elkerült, míg tavaly a Fonyódi piacon – ahol nyaranta minden szombaton megfordulok - ismét előkerültek. Mint 20 évvel ezelőtt az Astoriánál, úgy tört rám az érzés, de most csodálkozva hallgattam őket egy piacos latte macchiato és mákos rétes mellett. Akkor még nem tudatosult bennem, hogy ezek az inka leszármazottak, hogy is kerülhettek egy másik földrészről, a latin amerikai Peruból a Balaton déli partjára. A felismerést a perui vakáció hozta el, ami felülírta az eddigi tapasztalatokat.

Visszatérve Arequipára, reggeli után nyakunkba vettük a várost. Ez a lenyűgöző, vulkángyűrűvel körülvett helyszín Peru második legnagyobb városa és tökéletes megálló, ahol több napot tanácsos eltölteni annak érdekében, hogy szervezetünk fokozatosan hozzászokjon a tengerszint feletti magasságból adódó oxigénhiányhoz. Már a megérkezéskor feltűnt az a sok fehér épület, melynek okára hamar fény derült, miszerint a gyarmati történelmi épületek többsége a sillar nevű világos színű vulkanikus kőből épült. Emiatt nevezik a várost „La Ciudad Blanca”-nak, azaz fehér városnak.  A spanyol építészet jelenléte, a tiszta parkok és a hófödte hegyek kifejezetten más érzetet adnak Arequipának, mint bármely más perui városnak, amelyet eddig meglátogattunk. A környéken nagy számban fellelhetők templomok, kolostorok és gazdag haciendatulajdonosok nagy épültei, amelyek mára értékes műemlékekké váltak.

A legenda szerint a várost akkor alapították, amikor a negyedik inka, Mayta Cápac ellátogatott erre a vidékre. Katonáit lenyűgözte a térség klímája és termékeny talaja, ezért kötelességtudóan megkérdezték a királyt, hogy letelepedhetnek-e itt, mire az uralkodó így felelt kecsua nyelven: „Ari, Quepay”, vagyis „igen, maradhattok”.

Gyalogtúránk első állomása a katedrális előtt található Plaza de Armas volt, amely minden latin-amerikai város központja. Pálmafák, virágok, szökőkút és a környező boltívek díszítik a városi teret. 

Ahogy sétálsz Arequipa központjában, számos indián nő népviseletben jár: színes szoknya és poncsó, az elmaradhatatlan fekete (vagy régiótól függően fehér) kalap, s hátukon a batyu, amely nem más, mint egy kendő ügyesen megkötve (gyakran egy bébi báránnyal), akik megkérdezik, hogy szeretnél-e velük egy közös fényképet.

Arequipa szívében található a Mundo Alpaca. Ha az alpaca szó nem mond semmit, pár információ róla: Dél-Amerikai rokonai a láma, vikunya és a guanakó, Dél-Amerikán kívüli rokona pedig a kétpúpú teve és a dromedár teve. Az alpaca súlya 40 és 80 kg között van, testmagassága körülbelül 100cm, de a hosszú nyaka miatt majdnem embernagyságú. Az alpakáknak két megjelenési formája van. A Huacaya alpaka a legelterjedtebb, gyapjúja rövid szálú, tömött és meleg tapintású. A Suri alpakából sokkal kevesebb van, gyapjúja hosszú szálú, egyenes, könnyebben megmunkálható és hűvös tapintású. A Suri alpakák gyapjúja értékesebb, mint a Huacaya gyapjúja.

Kedves, nagyon kíváncsi, és békés állatok, viszont nagyon félénkek, nem hagyják magukat könnyen megfogni vagy simogatni. Elsősorban a gyapjúja és a húsa miatt tartják. A textilmúzeumban megismerkedhettünk az alpakák felnevelésével és a szőrzet feldolgozásával. A luxushoppok pedig megmutatták, hogy miként alakul át az alapanyag valódi ruhává. A Mundo Alpaca szabadon látogatható, nincs belépődíj. A perui textilipar számos, az amerikai kontinens több országában jelenlévő ruhamárkát hozott létre az alpacáknak köszönhetően. Amit mi itt Európában luxus brandként ismerünk, azok, mind árban, mind minőségben eltörpülnek ezen tiszta alapanyagból készült, finom tapintású termékek mellett.

Taxit intek le. Egy inka asszonyság apró autójába szállunk be, az autóban kellemes spanyol gitárzene szól. Peruban mindenki dolgozhat, aki akar. Nem korlátozza az állam, mindenkit segít munkához jutni. Ezért van az a rengeteg utcai árus, a piacok, a cipőpucolók az utcán, ezért találkozunk egyre több nem állami taxival, és még sorolhatnám. Peruban mindenkinek mindössze a 18% ÁFA-t kell megfizetnie a számlák után, amit a legritkább esetben kapunk. Ahogy Limában, itt is zsong a város a sok dudaszótól, hiszen, ha kell, ha nem, dudálnak, ott ez nem büntetendő. Dudaszóval jelzik egymásnak, ha gyorsabban közlekednek, azért, hogy a másik húzódjon félre, és engedje el. Nincs anyázás, nincs bemutatás, ott ez természetes, hogy valaki siet és gyorsabban akar haladni. A KRESZ-t ismerik, de egyáltalán nem tartják be, és mégis balesetet a legritkább esetben okoznak. Sokkal súlyosabb büntetés jár érte, mint nálunk. Azonnal börtönbe kerül, ha valaki gázol. Kifizetjük a taxisnak az 5 sol-t, ami 450.- forintnak megfelelő összeg és elvegyülünk a piacon.

Mercado San Camilo - egzotikus gyümölcsök, zöldségek, hal, kenyér és hús soha véget nem érő sora. A legnagyobb, legnépszerűbb piac a városban és fantasztikus látnivaló. Meglehetősen jól szervezett, és izgalmas órákon át kóborolni, ráadásul lehet gyakorolni spanyolul a kedves helyi árusokkal, akik szívesen fogadják az idegen turisták közeledését, büszkék a portékáikra, és persze nem zárkóznak el az alkudozástól sem.    

Arequipa központjától mintegy másfél kilométerre található Yanahuara, ahonnan az egyik legjobb kilátás nyílik a Mistire (vulkánra).

Innen tovább gyalogoltunk a San Lazaro-hoz, ahol keskeny kanyargós utcák, hófehér falú házak, fekete macskakövekkel kirakott sikátorok találhatók.

A leghíresebb kiállítási darab, amit mindenképp meg kell nézni Juanita (Ampato hölgye) közvetlenül Arequipa főterén egy múzeumban található. A „jégleány” a világon a legjobban konzerválódott múmia. Az inka papok áldozták fel az Ampato hegyen. Nem csak Egyiptomban találni múmiákat, Peruban is nagyon sok mumifikálódott holttest megmaradt a maga valóságában. Az egyiptomi temetkezési szokásoktól eltérően Peruban ülő pózban temették el halottakat, így őrizve meg azokat a jelenkornak. 

A város turisztikai látványossága a Szent Katalin kolostor. María de Guzmán, apácának állt gazdag özvegy 1580-ban alapította. Ebbe a kolostorba kizárólag felső osztálybeli családok lányait vettek fel, akik szolgálókat és vagyontárgyakat hozhattak magukkal. Ezekben az években az apácák rendkívül fényűző életkörülmények között éltek, mígnem 1870-ben az akkori pápa, Josefa Cadena nővért küldte Arequipába hogy a kolostort megreformálja. A nővér hazaküldte a gazdag apácákat, a szolgákat pedig választás elé állította. Felkínálta nekik egyrészt, hogy maradhatnak a kolostorban, mint apácák, de a hedonista életformát a vallásos szigor váltja fel, illetve választhatják a polgári életet is. A kolostor az évszázadok alatt egyre bővült, mígnem elérte a 20 000 négyzetméter nagyságot. Volt idő, amikor a falai között 450 ember élt egyszerre, egyharmaduk apáca, a többiek pedig a kiszolgáló személyzet voltak.

A kolostort a várostól magas fal választotta el. Az épületek a közelben található fehér vulkanikus kőzetből épültek. A kolostor a kezdetektől, a világtól teljesen elzártan működött. Ennek köszönhető, hogy a látogató mintegy 400 évet repülhet vissza az időben, amikor a városrész nagyságú épületkomplexum utcáit járja. A 60-as években két földrengés is megrázta az várost. Ennek a helyreállítási költségei miatt és amiatt, hogy a 70-es években a perui kormány arra kötelezte az apácákat, hogy az áramot és a folyóvizet vezessék be, úgy döntöttek, (a szegény apácák), hogy megnyitják a kolostort a látogatók előtt, és a bevételekből fedezik a munkálatokat. Jelenleg a kolostor északi részén 20 apáca él.

Végezetül, ha a Colca kanyont szeretnéd meglátogatni túrán vagy többnapos kiránduláson, akkor Arequipa-ból indulhatsz. A 3400 méter mélységet elérő Colca a világ legmélyebb szurdokvölgye, ahol meglesheted az andesi kondorokat, mely az inkák szent madara.
Következő úticélunk Puno lesz.

Laarka

Huacachina

Huacachina egy sivatagi oázis, amely 5 órányira délre található Limától és 3 órányira északra Nazca-tól. Állandó lakossága mintegy 100 fő, de évente sok ezer turista látogat ide. Egész évben 25–30 fok a hőmérséklet. A lagúnát körülvevő, buja-zöld pálmafákkal rendelkező apró falu egyaránt alkalmas adrenalin növelő tevékenységekre és idilli környezetben pihentető kikapcsolódásra. A homokdűne tetejére felmászva érdemes naplementét nézni, túrázni, sandboardozni, buggyt bérelni, vagy lent maradva csónakázni a tavon. 

A lagúna körül rengeteg bár van és mindenütt kellemes zene szól. Feltűnően sok a kóbor kutya, ők szelídek, nagyon barátságosak, bejáratosak az éttermekbe, ahol mindig szívesen látott vendégek. A homokdűne megmászásakor hozzánk is csapódott egy kedves eb. Könnyedén ugrándozva előttünk folyamatosan a bakancsunk cipőfűzőjével játszott, mintha csak azon mosolyogna közben, hogy mi hatalmas erőfeszítések árán, a homokban térdig süppedve – egy idő után cipőinktől is megszabadulva - próbálunk feljutni a csúcsra. Félúton feladtuk és visszafordultunk. Ő pedig jó házigazda módjára visszakísért minket, hogy aztán a következő csoportnak is támasza legyen a feljutásban. 

Az itt eltöltött idő alatt sajnos sokat esett az eső, így kénytelenek voltunk többször behúzódni, ezért a legtöbb programot nem tudtuk kipróbálni. A lagúna közepén nádas található, melyben madarak rejtőznek, a part menti buja növényzetben kolibrik repkednek százával, lefotózásuk komoly kihívás, azonban látványuk lenyűgöző. 

A város egy kicsi természetes tó köré épült és az oázishoz többféle legenda is kapcsolódik. A legelterjedtebb történet a következő:

„Egyszer egy Huacca China nevű lány beleszeretett egy harcos férfiba, aki egy csatában hősi halált halt. Amikor ezt a lány megtudta, felkereste azt a napraforgómezőt, ahol először találkoztak, és nagy szomorúságában sírni kezdett, és addig-addig sírt, amíg könnyeiből egy kis tó nem alakult ki. Egy este egy másik fiatal harcos járt arra, és távolról leste a lányt, aki azonban észrevette, hogy figyelik, és futni kezdett. A fiú a nyomába eredt, és amikor már majdnem utolérte, a lány a tóba vetette magát, és olyan sokáig a víz alatt maradt, hogy szirénné változott. A legenda szerint ma is minden újholdkor a felszínre jön és siratja elhunyt kedvesét.”

Laarka

Paracas National Reserve

A reggeli hajótúrát követően a Paracas Nemzeti Rezervátumot tekintettük meg. Ez a természetvédelmi terület látványos vörös és sárgás színű homokos partszakaszokkal, élénk tengeri élettel és ősi régészeti lelőhelyekkel rendelkezik. 

Maga a park 1975-ben alakult, területe 335 000 hektár. A rezervátum több mint 1800 növény és állatfajnak az otthona. A nagy üres tájak gyönyörűek és lélegzetelállító látványt nyújtanak, különösen a part menti vonalai, a sárga talaj és a kék tenger.

Az Atacama-sivatag a Föld legszárazabb helye. Az átlagos csapadékmennyiség 3 mm/év, de voltak olyan időszakok, amikor 40 évig egyáltalán nem esett eső. Az éves átlaghőmérséklet 24 °C, a nap szinte egész évben süt, a levegő kevés páratartalommal rendelkezik., A térséget a végtelen sivatag, homok, por, szél és hegyek jellemzik, amelyek 16 millió évvel ezelőtt alakultak ki. Olyan érzésem volt végig, mintha visszakerültem volna a föld legősibb időszakába és legtávolabbi helyére.

Laarka