Az ideális nő képe a világról
alkotott képzeteinkkel együtt változik. Egyszer ilyen, máskor olyan – talán nincs
is olyan női alkat, amely ne lett volna valaha ideálisnak elismert. Az
öltözködés története pedig pontosan megmutatja, hogy az eltakarásra,
kivillantásra, manipulálásra szánt női testrészek a történelem során állandóan
változtak. Az érdeklődést mindig jobban felcsigázta az, ami sejtelmesen el volt
tüntetve, hiszen az erotika lényege a halasztás, a beteljesülés fel-felvillantása,
de mindenképpen a folyamat lelassítása. Ehhez képest nap, mint nap szembesülünk
a média által csodás, vagy kevésbé csodás, leginkább csupasz domborulatokkal.
Azt a képet kapjuk általa, hogy a melleink legyenek feszesek, kerek formájúak,
és lehetőleg nagyobb méretűek (mint amekkorával megáldottak bennünket), a
mellbimbóink legyenek aprók, és az egész mellünket hibátlan bőr fedje.
Természetesen, akik gyermeket hoztak a világra, azoknak a szoptatást követően
is legyen a mellük teljesen szimmetrikus,
formás, hibátlan.
Jelenleg ilyennek képzeli az európai társadalom a tökéletes mellet.
Jelenleg ilyennek képzeli az európai társadalom a tökéletes mellet.
A valóság pedig az, hogy a nők
98%-nak nem ilyen.
Hiába, ez a szépség
demokratizmusának és nárcizmusának kora. Akié kicsi, nagyobbat szeretne, akié
nagy, az feszesebbet, akié túl nagy, az kissebet, bár utóbbi példa ritka
kivétel. Mellünk ellenáll a mai kontrollmániás
világnak, mert jóformán semmilyen ráhatásunk nincsen az állapotára. Sem krém,
sem torna nem tudja javítani a méretét, formáját, elhelyezkedését. Életünk,
életmódunk, gondolataink és tetteink viszont nagyon is nyomot hagynak rajta.
Rögtön itt az elején szeretném leszögezni, hogy megértettem és elfogadtam, hogy korunkban a mellplasztika olyan természetes dolog, mint a belélegzett levegő. A leggyakoribb beavatkozás lett, és ma már pénz sem lehet kifogás, mert bárhol lehet cicisedni hitelre és akár részletre is!
Sok nővel és férfivel
beszélgettem erről a témáról. Leginkább a miértekről. Miért vették a felmenőink
– lelki traumák nélkül – tudomásul, hogy a testük változik, öregszik? És miért
viselik – a fiatalság eszményének lázában égő társadalmunkban – ezt manapság sokan
nehezen? Vajon miért?
Meglepődve vettem tudomásul
azokat a kijelentéseket, miszerint többen azért fordultak plasztikai sebészhez,
mert a párjuk/barátjuk/férjük kívánsága volt az új idom.
(Tény, hogy a férfiak nagyobb
mellméretet tartanak ideálisnak, mint a nők. A nagy mell pedig még fontosabb.
Csakhogy ez azért bajos, mert mondjuk egy hosszú távú kapcsolatban, ez a felfokozott
mellmánia hova vezet? Vagy ha „anyuci” melle megereszkedik, jöhet egy másik „anyuci”?
Vagy akkor majd kap szülinapra mellplasztikát? Ha létezik egy nő, aki okos,
művelt, szellemi-lelki társ, gyönyörű, ízléses, szinte tökéletes, csak épp nem
elég nagy a melle, akkor őt csak emiatt le kell cserélni, vagy ennyi erény
mellett esetleg elférhet egy kisebb mell?)
Vajon hány férfi menne el
pénisznövelésre, ha a párja arra kérné, mert nem elégedett a méretével,
formájával?
Nem kevesen azért választják a
mellplasztikát, hogy ismét felkeltsék a szexuális vágyat. Ők abban bízhatnak,
hogy az új „köbcentik” egy új életszakaszt is jelentenek majd a már jócskán
szürkévé vált életükben – és hát legkevésbé sem azok választják, akik csak az
eredeti méretet szerették volna visszakapni.
Akadt olyan is, aki kerek perec
kijelentette, hogy egy magára valamit is adó nő megcsináltatja a mellét. Csak
nagyon halkan jegyzem meg, vajon az anyukáink, sőt tovább megyek, nagymamáink
ezek szerint nem adtak magukra (eleget)?
Régen, a szimbolikus
gondolkodásban a mellhez elsősorban az anyaságot, a táplálást, illetve az
életben tartást társították. Most, az ősjelentések elfelejtésének korában,
a mell mára teljesen profanizálódott. Manapság leginkább dekoráció, játékszer,
vagy kellék, (leg)ritkábban ékszer. Ha pornográfia, akkor legyen nagy,
hatalmas, túlzó, ha finomkodóan esztétizáló művészet, akkor legyen kicsi, sőt
apró.
Ha visszaemlékszem a
művészettörténet és divattörténet óráimra, és emlékeim nem csalnak, akkor a kis
mellhez évszázadok óta olyan képzetek kötődnek, mint: elegancia, előkelőség,
sőt: intelligencia. A báj és kecsesség eleve nem összeegyeztethető a nagy
dudákkal.
Az haute couture modellek
többsége is lapos, vagy nagyon lapos. Ez lenne az elegancia aranyszabálya? Mert
a laposság nagyon jól áll a racionális, hiperintelligens, magas végzettségű
nőkhöz, míg a bögyösek „egyszerűek”, „nincs ízlésük”, „butuskák”, legalábbis
ebben a gondolatmenetben.
A napokban több felmérést
átböngészve arra jutottam, hogy ha a nők intelligenciáját kell, mondjuk fénykép
alapján megtippelni a férfiaknak, akkor a nagy részük a mellméret alapján fog
dönteni. A kisebb mellűek pedig törvényszerűen magasabb IQ pontszámot fognak
kapni.
De hogy mikor is indult be ez a
dúsulás igazán? És hogyan történhetett meg az, hogy az eredetileg
kizárólag egészségügyi okokból vállalt mellműtét napjainkra az egyik
legfontosabb és legnépszerűbb státusszimbólummá vált, mely művi beavatkozást ma
már a nők nagy többsége nem hogy megelőzni, elkerülni igyekezne, hanem
sóvárogva vágyik rá?
A 80-as évek aerobik és
fitneszőrületén túl ehhez a korszakhoz tartozik a szilikonmellek tömeges
megjelenése is, illetve a pornóipar látványos fellendülése. A legelső
melldúsító szilikon alkalmazások Japánban történtek, akkor még injekció
formájában fecskendezték a mellekbe. A technológiát később az USA-ban
tökéletesítették, és kifejlesztették a szilikon-betétek beültetését. A tehetős
hölgyek szoláriumra, műkörömre és szilikonra költhették párjuk szinte összes
pénzét, hogy minél inkább hasonlítsanak a férfiak villámgyors kielégülését
szolgáló felfújható műanyag segédeszközre.
Mára már az elérhetetlennek tűnő
„kiváltságosok” luxusából, a mindennapok elérhető művi beavatkozása lett, amit
rohamosan csökkenő gyártósori felelőtlen minőség váltott fel, mely a női testet
ízléstelenül és felelőtlenül eltorzítja. A méret felső határa tulajdonképpen a
csillagos ég, de legalábbis Lolo Ferrari. Még a gyerekeknek szánt képregények
és számítógépes játékok akcióhősnői is szinte kötelező módon dús keblűek, gondoljunk
csak a nagyon népszerű Lara Croft-ra.
Meglátásom szerint a hazai
mellplasztikák nagy részénél szó sincs esztétikai korrekcióról. A maguk előtt
cipelő, széttömött, kőkemény, a testtől teljesen függetlenül „létező” szilikon
dudák, vagy nevezhetnénk szexuális erődítményeknek is, egy cseppet sem
esztétikusak, és legkevésbé sem nőiesek. Újraalkotott „nőiességükkel?!” mára
már elveszítették a finomságukat és átléptek egy határt, melynek eredményeként
a mellek a testtől külön életet élő játékszerekké, a testtől élesen
elhatárolható fétis objektummá váltak.
A magam részéről hiszek abban,
hogy nem a méret a lényeg.
Ha mégis, akkor a megfelelő, vagy
épp túlzó, már-már tolakodó méret kiválasztása egyenes arányban van a nő
gondolataival, értékrendjével, intelligenciájával és ízlésével. A plasztikai
sebészet tökéletesedésével (picit ironikusan) ma már a „természetes mell” felvarrtan,
átszabva, zsírral töltve újra hódítani kezdett.
Laarka
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése