Stari Most

A mai napon Bosznia-Hercegovina déli részén jártunk. Mostar városát látogattuk meg, melyet a kékeszölden csillogó Neretva folyó szel ketté. A város a Stari Most hídról kapta a nevét. A hidat egyébként Nagy Szulejmán építette, hogy serege át tudjon kelni a Neretván. Napjainkban a folyó bal partján élnek a kisebbségben lévő muzulmán bosnyákok, míg jobb partján a katolikus horvátok.

Itt szeptemberben is kék az ég, szikrázó napsütés és 30 fok meleg van. A táj festői, palettára kívánkozó. A rengeteg turista már kevésbé. A látogatóözön egyébként elég sokszínű, nem csak európaiakat, hanem távol-keletieket, és közel-keletieket is láttunk bőven.

Mostar egy igazi mediterrán kisváros csodálatos mecsetekkel, domboldalra épített házakkal, ottomán kori épületekkel, és hangulatos szűk utcákkal. Az „Öreg híd” 400 éven keresztül háborítatlanul állt, mígnem 1992-ben a várost szinte teljesen megsemmisítő összecsapásokra került sor, mert a muzulmán bosnyákok és a keresztény horvátok vállvetve harcoltak a Mostar városát bombázó szerbek és montenegróiak ellen. Egy évvel később, azonban egy olyan kibékíthetetlen konfliktus robbant ki a két, korábban egymás mellett küzdő népcsoport között, mely két éven keresztül folyamatosan tartó polgárháborúba torkollott. 1995-ben Mostar hídjai és szinte az összes ottomán kori mecsete megsemmisült. Ez a város kulturális nyitottságának szimbolikus veresége lett.

A híd, mint olyan, nem csupán egyszerű fizikai konstrukció, hanem az emberek és helyek szó szerinti összekötője is. Jelképe a haladásnak, az összetartozásnak, a fejlődésnek. Összeköt partokat, településeket, emberi sorsokat. A pusztítás előtt évszázadokon át a polgári béke szimbólumaként állt. Mostar rengeteg nemzetközi segítséget kapott, hogy újra felépítse az UNESCO Világörökségi listáján szereplő óvárosát, de még 25 év után is vannak olyan részei a városnak, amik talán sosem újulnak meg. A híd közelében egy szűk utcákkal körbezárt kis park sírokkal van tele. A sírkövek hasonlítanak egymásra, rajtuk gyerekek és fiatalemberek fényképei. A kötőjel utáni számok mind 1992 és 1997 közöttiek. Emlékezés az áldozatokra. A békétlenség és a vallási megosztottság meg nem szűnő jelei.

A tér nagyon kaotikus, mivel mindenféle építészeti stílus megjelenik. Az óváros gyönyörű köves kavicsos utcáival, hátunk mögött az égig érő hegyekkel, lakóházaival, bazársorával, török kávézóival és boltíves kapualjaival a mai napig őrzi középkori ottomán hangulatát. A szőnyegek, rézedények roskadásig megtöltik a üzleteket.  Anyukámnak én is beszereztem pár rézedényt, főleg, hogy a rosegold szín most a fénykorát éli.

Gasztronómia terén is nagy a keveredés. A bazársor végén egymást érik a különböző jellegű éttermek, kávézók, fagylaltozók rendkívül kedvező áron. A keleti hangulat biztosított, mindenhol fa asztalok, székek, sokszínű és puha szőnyegek, ülőpárnák.

A híd ívének legmagasabb pontja 27 méter, ahonnan a bátor helyiek, férfiasságuk bizonyítékaként a mélyben zúgó Neretva folyóba vetik magukat,  Ugrók mindig vannak, de csak akkor mutatják be tudásukat, ha összekalapoztak elég eurónyi pénzt a nézelődőktől. 2004-ben hivatalosan is újraindították a hídugró versenyeket.

Mostar (és egész Bosznia) vallási toleranciáját és sokféleségét sok példa bizonyítja: mecsetek, katolikus templomok és ortodox egyházak egymás mellett. A várost sújtó konfliktusok és kulturális robbanások ellenére Mostar továbbra is egy sokszínű kereszteződés. A háború óta ugyan békében élnek egymás mellett, de azért még érezhető a távolságtartás. Ide el kell jönni, ha érzelmileg közel akarsz kerülni ahhoz a történelmi drámához, ami itt lezajlott. Megérteni nem lehet, hiszen felfoghatatlan, hogy Európában ilyesmi a XX. század végén megtörténhetett.

Laarka