Islas Ballestas - „A szegény ember Galapagosa"

6:30-kor ébredés. A perui csupasz kutyákat halljuk a tetőn ismét, ugatnak, rohangálnak. A tengerparti városka, kicsi, de tele van bárokkal, éttermekkel és piacokkal, itt nem lehet unatkozni, és két igazán érdekes program várt ma ránk. Több tucat turisztikai társaság működik a városkában, a legtöbbjük azzal a céllal, hogy eladjon neked valamit, például egy túrát a Ballestas szigetekre. A kikötőben gyülekeztünk, ami szembetűnő volt, hogy a turisták közül sokan beszélnek spanyolul. Szerencsére idegenvezetőnk egyaránt beszél angolul és spanyolul, így nyelvi nehézségeink nem voltak. 8 órakor felvettük mentőmellényünket és beszálltunk a nagy testű, 25 személyes motorcsónakba, hogy elinduljunk úticélunk felé. A hajók nagyon kényelmesek voltak, az üléseket érkezési sorrendben foglalhattuk el. A túra körülbelül 2 órás és végig a fedélzeten maradtunk, hiszen a partra kilépni tilos. Ha valaki tengeri betegség miatt aggódik, ne aggódjon, volt néhány huppanó az úton, de alapvetően nem volt vészes.
A jegy ára: PEN 30 / USD 9 /  EUR 8 /fő.

Annak ellenére, hogy a parton ragyogó napsütés és meleg volt, a nyílt vízre kihajózva kifejezetten hideg és nyirkos volt a levegő, és mindent ellepett az összefüggő köd. Be kell öltözni, sapka, sál, kesztyű, kabát javasolt, és naptej is mindenképp, mert nagyon magas az UV sugárzás. Ahogy távolodtunk a parttól a szél egyre jobban fújt, a hajunkat belepte a sós pára. Tapadtunk a székeinkhez a 40-45 km/órával száguldó motorcsónakban és nem tudtuk mi fog ránk várni ott. És egyszer csak előtűnt a La Candelabra, azaz egy geoglifa. 

Aki ismeri a Nazca vonalakat, annak nem ismeretlen e hatalmas rajzok titokzatos története. A kikötő mögötti homokos domboldalba "rajzolt" gyertyatartót szemléltük meg elsőként. A kik, mikor, miért, és hogyan? kérdésekre válaszként többféle mítosz is létezik.  Talán a 2000 évvel ezelőtti Nazca nép hozta ezeket létre, vagy esetleg idegenek alkották, lehet, hogy szabadkőműves szimbólum, egyesek szerint viszont a navigációt segítette, míg mások úgy tartják, hogy kalózok jele volt. Bármelyik verzió igaz lehet, de biztosan még napjainkban sem tudjuk rá az egyértelmű választ. A gyertyatartó vagy kaktusz alakzat - mert maga az ábra is egy kérdőjel - 181 m magas, szóval elég nagy ahhoz, hogy a tengeren 12 mérföldre (19,3 km) lehessen látni.

A Ballestas-szigetek sziklaképződményekből állnak, amelyek a tengerből kilógnak, mint a perui partok hosszú törésű szilánkjai, mely nagyon is hat az érzékszerveinkre.

Az első dolog, ami megdolgoztatta az érzékszerveinket, az a guanonak (madárürüléknek), tömény, mindent elárasztó, illatnak nem nevezhető szaga. A szag, ami teljesen betölti a levegőt, mélyen az orrodba hatol. Az évszázadok során az itt élő sokmilliónyi madár vastag guanoréteggel borította be a szigetek felszínét, ma is évente több tonna képződik belőle. Az értékes trágyát 1845-től kezdve termelik ki, és exportálják. Sokáig főként az Amerikai Egyesült Államokba és Nagy-Britanniába szállítottak belőle, mára azonban visszafogták a termelést, és külföldre nem értékesítik a guanot.

A második hatás a fülünket érte, a hadsereg módjára összeállt több ezer, kórust alkotó oroszlánfóka üvöltésétől, morgásától. Egy olyan kórus ez, amely sohasem fog jól hangolni, soha nem nyer egy kórusversenyt sem, ám ennek ellenére örömmel hallgattuk. E mély dallamhoz csatlakozik a madarak nyüzsgésének az óceán robajlásával párosuló hangja.

Az utolsó csoda a szemünket érte, amint elénk tárult a szigetet alkotó látványos sziklák teljes felületét ellepő összefüggő madárhad. Bármerre néztünk, mindenhol madarak voltak. Madarak a sziklákon, madarak az elhagyott épületeken, és az elhagyott hídon. Madarak az égen, madarak a vízen, madarak egymáson, mindenhol amerre csak ellátsz.

A Szigetek a hideg, oxigénben dús vizű Humboldt-áramlat mentén fekszenek, emiatt a környező vizek halakban rendkívül gazdagok. Gyakoriak például a szardellafélék. Ennek köszönhető, hogy a halevő madarak és emlősök ily nagy számban fordulnak itt elő. Mindez lehetővé tette számunkra, hogy közel kerüljünk az oroszlánfókák napozásához, szemtanúi lehessünk a Humboldt-pingvinek gyülekezetének, amelyek vidáman botladoztak és önfeledten bele- belemerültek a vízbe, mi pedig közben azon töprengtünk, hogy hány élőlény tud itt együtt élni ebben a kis szárazföldi tömegben békésen, háborítatlanul.

Körbejártuk a sziklákat, és téves a jelző, miszerint ez a „Szegény ember Galapagosa”. Igazán nem az, mert e számtalan csodálatos élőlény láttán, figyelve amint érintetlen élőhelyükön élnek, igazán gazdagnak érezhettük magunkat.   

Laarka