Cuzco – „a Föld köldöke”

Este indultunk tovább Punoból Cuzcoba, mely szintén az UNESCO világörökség része. Az egész éjszakát a buszon töltöttük, kora reggel, 6 órakor érkeztünk meg a városba. Korábban sokszor láttam filmekben és fotókon Cuzcot, a téren emelkedő hatalmas székesegyházat, előtte a lépcsősort, köröskörül a piros tetős házakat, és mindannyiszor vágyakozva nézegettem. És most megérkeztünk, itt voltunk. 

A szállodában a szobáinkat csak 10 órától vehettük át, így az éjszakai buszozástól fáradtan és kimerülten, szemerkélő esőben vágtunk neki a városnak. Ahogy az óceántól egyre beljebb haladtunk az országban, úgy egyre hűvösebb és csapadékosabb volt az időjárás. A vezetési stílus itt is hasonló, dudálás, nyomulás, rémülten rohangáló kutyákkal és kipufogó durrogással párosulva. Csak tippelni tudtunk, hogy a tűzijátékszerű, sorozatos durrogással párosuló jelenség oka valószínűleg a város fekvésének köszönhető, mivel a tengerszint felett 3300 méter magasságban terül el, ahol az oxigén kevesebb. A durrogástól pedig félnek a kutyák. Mindezek ellenére Cuzco annyira magával ragadó, hogy kapkodtam a levegőt (és most kivételesen nem a magaslati betegség miatt). 

Ahogy álltam a főtéren és körbenéztem, hatalmas katedrálisokat láttam, hegyoldalba épített házakat, szépen rendezett parkokat és sok-sok éttermet, csinos spanyol erkélyekkel. Minden nagyon ápolt, gondozott. Még az is felmerült bennem, hogy tudnék itt élni. Biztosan megszoknám a magaslatot is.

A város bővelkedik mindenben, ami egy turistáknak kellhet. Ha az ide látogató önállóan nem tudja eldönteni, hogy hol szeretné a pénzét elkölteni, méterenként kapja az erre vonatkozó jó tanácsokat, a helyi programszervezőktől:
- Vacsora? Fáradjanak be hozzánk...
- Nem, köszönjük.
És ez különösebben senkit nem zavar, tovább magyaráznak, az étlapon szereplő ételeket és áraikat sorolva, mutogatva. Perui ételek, pizza, pisco sour, élőzene, vacsoramenü, szerepel a kínálatukban. Az árkádok alatt luxus shoppok, ellenállhatatlan alpaca termékekkel.

Van, aki festményeket árult, mások bizsukat, programot, esőkabátot, de a legtöbben a masszázzsal próbálkoztak. A közelben volt a San Pedro piac, vicces, hogy pont így hívják a piacot, ugyanis elég sok turista próbálja ki Cuzcoban a san pedro kaktuszt, amelyhez könnyedén, teljesen legálisan lehet hozzájutni a mercadoban. A piacon rejtélyes gyümölcsök, izgalmas fűszerek, házi sajtok, andoki hangszerek, kézműves termékek, mintás kelmék találhatók. Képes voltam órákra elmerülni abban az illat-, hang- és színkavalkádban, ami ott fogadott. Egyszerűen rabul ejtett.

Cuzco történetének megismeréséhez elengedhetetlen, hogy ismerjük az inka mitológiát. Most mesélek egy picit, hogy okosabbak is legyetek minden egyes nappal. A helyi őstörténet szerint mielőtt az inkák megjelentek volna a földön, magas hegyek, dús növényzet borította be a térséget. Az ott élőknek nem voltak házaik, törvényeik és vallásuk. Barlangokban éltek, gyökerekkel, bogyókkal, nyers hússal táplálkoztak. Egy szép napon a teremtő, aki nem volt más, mint maga a Nap, - amelyet istenként tiszteltek, elküldte hozzájuk két gyermekét, akik feladattal érkeztek az emberek közé. Hosszú időn keresztül vándoroltak az emberek a két gyermeket követve, míg egy napon, elérkeztek egy völgybe, aminél szebbet még soha életükben nem láttak. Ez lett az a hely, ahol az új fővárosnak állnia kell, gondolták a testvérek, és az indiánok segítségével nekiláttak a város megépítésének. 

A legenda szerint az Inka Birodalom alapjait az első inka, Manco Cápac fektette le, akit apja, Inti (Napisten) küldött a földre azzal az utasítással, hogy alapítson várost azon a helyen, ahol aranyrúdját mélyen a földbe tudja szúrni – vagyis ahol a legalkalmasabb a talaj a mezőgazdasági műveléshez. Továbbá meg kellett tanítani az embereket a növénytermesztésre, az állattartás alapjaira, szerszám készítésre, ruhakészítésre, a festés művészetére. Hiába húzták fel a házakat, azok rendre összedőltek, mert mindig nagyon heves szél fújt. A szelet úgy fékezték meg, hogy bezárták egy sziklabarlangba. Ettől kezdve könnyebben építkeztek, azonban Inti küldötte megsajnálta a szelet. Mielőtt szabadon bocsátotta volna a szelet, egy napot adott a fiúnak, hogy be tudják fejezni az építkezést. Manco Cápac felment a legmagasabb hegyre, odakötözte a napot a sziklához, és szépen nyugodtan felépítették a várost. Az épületeket hatalmas hegyekkel vették körül, nehogy megint elfújja őket a szélvihar, és azóta áll az ősi inka főváros. Felépült tehát Cuzco. Akár így, akár kevésbé mitikus módon, az azonban tény, hogy a mai napig élnek emberek a völgyben. 

A főváros jelentősége a XIII. században kezdett megnövekedni, amikor a birodalom terjeszkedésnek indult. Az óriási kiterjedésű ország működéséhez elengedhetetlenek voltak az utak, melyek építését már az inkák előtti civilizációk megkezdték, de ők fejlesztették tökélyre. Az utak behálózták a birodalmat, könnyűszerrel el lehetett jutni a legtávolabbi városokba is, 16 ezer kilométer hosszan kígyóztak a hegyek között, tambo néven ismert pihenőházak hálózatát építették ki az utak mentén, ami a híres inka futárszolgálat alapjait képezte. Az ősi fővárost szándékosan úgy építették, hogy alakja egy pumára, az inkák szent állatára emlékeztet.

A birodalom vesztét a spanyol konkvisztádorok megjelenése okozta. A spanyol hódító, Francisco Pizarro felfedezte Peru tengerparti térségeit, és ámulatba ejtette az Inka birodalom gazdagsága. Spanyolországba vissza térve pénzt szerzett és katonákat toborzott. Csupán mintegy 150 katonával érkezett vissza Dél-Amerikába. Pizarro felismerte, hogy az inka vezető személyétől mennyire függ a birodalom stabilitása, így parancsot adott az elfogatására. Váltságdíjként pedig nem kevesebbet követelt, mint az inkák teljes nemesfém készletét. Az arany és ezüst összegyűjtése nem kis felháborodást váltott ki a lakosságból, nem beszélve arról, hogy a szükséges mennyiség előteremtéséhez a templomokat is meg kellett sarcolni. Miután átadták a kincset, az uralkodó már inkább csak gondot okozott a spanyoloknak, így testvérgyilkosságért és bálványimádásért Pizarro kivégeztette. Halála zűrzavart és belső ellenségeskedéseket indított a birodalomban, így az európaiak könnyűszerrel meghódították a területet. Cuzco 1535-ben esett el.

Dél-Amerikában nagyon erős Mária kultusz van. Több Mária kép és szobor van, mint Jézus. De azért, Pacha Mama-t (Földanya) nem lehet, csak úgy leváltani. A kereszténység több százéves itt tartózkodása alatt is van valami a régi hitvilágból, a régi reflexek még élnek és működnek. Ennek egyik látható jele, hogy ivás előtt minden alkalommal pár csepp alkohol a földnek is jár.

A Katedrális építését 1560-ban kezdték meg és majdnem 100 év alatt fejezték be. Közel 400 festmény díszíti, melyek közül a legérdekesebb Az utolsó vacsora, című festmény, melyen a legjobban érződik az andoki hatás: Krisztus és tanítványai a képen ugyanis tengerimalacot esznek és chicát (kukoricasört) isznak inka serlegekből.

Az itt élő helyi lakosok szerényen, egyik napról a másikra élnek, ennek ellenére segítőkészek, társaságkedvelő és életvidám emberek. Nemcsak becsülik, de őszinte szenvedéllyel mesélnek saját kultúrájukról, történelmükről, természeti kincseikről, mindennapjaikról, és örömmel osztják meg mindazt, amijük van. Bármennyire is szerény körülmények között élnek. „Ne lopj, ne hazudj, ne henyélj” – ez volt az inkák alapvető törvénye és talán ”a hajdani világ köldökében” ezt még ma is tiszteletben tartják.

10 napja vagyunk úton. Utazunk, hogy egy kicsit megfeledkezzünk magunkról, és hogy újra magunkra találjunk. Utazunk, hogy kinyíljon a szemünk és megnyíljon a szívünk, és hogy sokkal többet tudjunk meg a világról, mint amit az interneten, könyvekből, filmekből megtudhatunk. Utazunk, hogy azt a kevés tudásunkat, amire szert tettünk, elvigyük a világ különböző pontjaira. És utazunk, hogy egy más idősíkban legyünk, és hagyjuk, hogy valami új, valami ismeretlen magával ragadjon.

Laarka