Sirmione

A Garda-tó legnépszerűbb állomása Sirmione, melyről mindenki ódákat zeng. A helyszín meglátogatása előtt átfutottam a neten a vele kapcsolatos úti beszámolókat, leírásokat és csak úgy ömlengtek róla az emberek: „hamisítatlan olasz hangulat”, „lélegzetelállító kilátás”, a vár „mintha egy mese díszlete lenne”, „a szigetek gyöngyszeme”, „örök szerelem”, „elvarázsol”, „kihagyhatatlan”, és „aki nem járt még itt, az nem is tudja, mi a jó”.

Felteszem a kérdést, mi itt a jó? –  azoktól, akik már átestek az élményen. Akik még nem, azokat megkérem, most ezt a bejegyzést ne olvassák tovább.

Mivel „kihagyhatatlan”, induljunk neki. A Sirmione-félsziget tulajdonképpen már a római korban is a gazdag családok nyaralóhelye volt. A római székhelyű Gaius Valerius Catullus költő a Kr.e. I. században járt erre a helyre. Ezért az abban az időszakban épült három villából egy az ő nevéhez fűződik.

Gyalogosan közelítem meg a történelmi belvárost. Elsétáltok a kikötőbe, és átkelek a hídon Sirmione ikonikus kastélyának árnyékában, ahol a meseszép Castello Scaligero fogadott. A kastélyt a 13. században a Scaligeri család, Verona uralkodódinasztiája építtette. A vár, ami egy apró vízparti erőd mára Sirmione szimbólumává vált. Szögletes tornyaival, pontosan olyan kastélyhoz hasonlít, amilyet egy gyermek rajzol. A várost imádják a turisták, a világ összes nyelvét lehet itt hallani.

A parton csapkodó hullámok hangja keveredik a halászokéval. Szűk utcák, amelyekben üzletek és régi házak kapcsolódnak egymáshoz, kis tereket és jellegzetes sarkokat kereszteznek.

Megpillantok egy kirakatot, aminek nem tudok ellenállni. A reggeli kávéfőzés művészete számomra és több millió ember számára szerte a világon egy rituálé, olyasvalami, amiben nagy örömöd leled. Az egyik kis üzletben végre beszerezhettem az évek óta vágyott legendás kotyogómat. Kövérkés, hagymás, lépcsőzetes sziluettje és piros fogantyúja gyönyörű, egy igazi műalkotás. Kifolyója, amely egy csirke csőrére emlékeztet, (innen ered a kávéfőző neve is "Pulcina" = "csaj") nagyon vagány.

Valahol a közelben egy rádió szól, Maria Callas hangja kísér. Meleg pasztell árnyalatú olasz otthonok, amelyek valóban rendezettek, felújítottak, gyönyörűek, az utcák tiszták és hangulatosak. Az egész városban virágokkal borított épületeket, leanderfákat és bokrokat láthatunk, itt-ott pálmafákkal. A város nővényvilága egyszerűen mesés. Hihetetlen a kilátás a Garda tóra és a háttérben húzódó olasz Alpokra.

A kastélytól mindössze egy háztömbnyire található a Santa Maria Maggiore-templom. A templom sarkán található egy nagyon festői hely, az il pozzo, kút. Erről a kis rejtett gyöngyszemről nagyszerű kilátás nyílik a tó kék vizére és a kastély fenséges építményeire.

Nem messze található a San Pietro templomtól Sirmione egyik leglenyűgözőbb kincse, a Catullus barlangjainak nevezett római villa, amelynek maradványai két hektáron terülnek el, és valószínűleg Észak-Olaszország legfontosabb régészeti lelőhelye. A név azonban félrevezető. Először is, ez nem egy barlang. Másodszor pedig, csak Catullus halála után épült.

Az óváros felé haladva a tülekedés az élmény. Ne tántorítson el a tömeges turistahad, akiket útközben ki kell kerülni. Részei a tájnak. Plusz izgalmat hozhat, ha párosan vagytok és nem tudjátok, hova tűnt a másik. A másik megtalálása is komoly kihívást jelent. A családosokat elnézve a gyerekekkel még érdekesebb a dolog. Egy kutya végig vonszolása csak egészen profiknak való. A tolongás közepedte bátor dolog fagylaltból jó nagy adagot kérni, a tetején tejszínhabbal, majd megindulni a tömeggel együtt. A zsákutcák végén pedig ott csillog a tó. A turisták minden lehetséges nyíláson ugyanazt nézik: a csillogó vizet.

Akik nem szeretnek tülekedni és haladni szeretnének, azoknak van egy picit feljebb egy mellékutca, párhuzamosan a sétálóval. Előre jelzem, ott nem lehet tolongani és fagyiárusok sincsenek. De vissza a tolongáshoz, elérkeztem egy térre, ahol kezd felhígulni a tömeg, de előbb még mindenki lefényképezi azt a házat, amely tele van azzal a csodás lila növénnyel.

Most már csak egy kis tolongás jön, majd megérkezek a via Catullo antik fáinak zöldjében, a Sirmione-félsziget szívében egy gyönyörű sárga villához, amely Maria Callasé volt. Jelenléte még mindig elevenen él a félszigeten. Ebben a kisvárosban mindenütt találsz utalásokat az operaénekesnőre, a róla elnevezett gyönyörű parktól, ahol idős helyieket találok beszélgetni és élvezni a napsütést, a kompkikötő közelében található Palazzo Callas kiállítási központig.

Az 50-es évek Maria Callas aranyévei voltak. A La Scala királynője, 1952-ben költözött Sirmionébe férjével, Giovan Battista Meneghinivel, a veronai üzletemberrel, aki a menedzsere lett. A korabeli krónikák arról számolnak be, hogy a háromemeletes, huszonegy szobás, 780 négyzetméteren elhelyezett, Maria Callas által személyesen berendezett villa hatvanmillió lírába került Meneghininek. Mindenképp szerettem volna elsétálni a villája mellett. Elképzeltem, ahogy kint ül a napon, vagy a tetőn lévő kis üvegezett szobából csodálja a tavat, milyen érzés lehetett a szomszédjaként hallani a hangját, amint a fenyők fölött szárnyal, miközben áriákat gyakorolt. Ahogy kilépek a kapun végigpillantok a ragyogó vízfelszínen és a távolban homályosan húzódó hegyeken, egy szemernyi kétségem nincs, a díva számára miért volt olyan otthonos és egyben inspiráló ez a környezet.  Nekem személy szerint Sirmione színes karakterét testesíti meg. Mindig is érdekelt ennek a tragikus operacsillagnak az élete. A villa egy szívszorító búcsú színhelye, miután Maria Callas beleszeretett Arisztotélisz Onásziszbe. 1959-ben elhagyta férjét és soha nem tért vissza. Azt olvastam, hogy gyakran említette Sirmionét, mint azt a helyet, ahová szeretett elvonulni stresszes időszakaiban.  Úgy tűnik, mindig is nosztalgiázott egy kicsit a Garda-tó iránt.

Ahogy visszasétálok, hogy elérjem a kompot, tele van az agyam ezzel a rendkívüli nővel, hihetetlen hangjával, szenvedélyes szerelmi viszonyával Olaszország e szegletével. Élete nagy szomorúságaira, Arisztotélisz Onászisz árulására, amikor elhagyta őt Jacqueline Kennedy miatt, és arra a tényre, hogy egyedül halt meg és túl fiatalon. A halála óta eltelt évek során felnőttem, és bár számtalan más énekest megszerettem és nagyra becsülök, ez az egyszerű igazság megmaradt: egyik sem jelentett nekem annyit, nem hatott meg mélyebben, mint a La Divina. Művészete szinte a kezdetektől része az életemnek. Emlékszem, amikor először hallottam Callast, de ahhoz, hogy leírjam az élményt, egy kicsit el kell magyaráznom az akkori operához való viszonyomat. 1997-ben történt, még csak 15 éves voltam. Anyám CD-i között turkáltam és megfogott az egyik CD borító. Egyszerű kíváncsiságból betettem a lejátszóba és leültem meghallgatni. Aztán valami varázslatos történt. Anélkül, hogy bármit is értettem volna abból, amit ez a nő énekel, mélyen meghatott. Ettől a pillanattól kezdve többet akartam megtudni róla, így indult útjára Maria Callas megismerése. Pár nappal később rádiót hallgattam, és megszólalt egy ária. Maria Callas az Un bel di-t énekelte, de nem ismertem fel. Az első gondolatom az volt: "Mi ez?!" Nem ismertem fel az áriát, vagy nem feltétlenül reagáltam a hangra, de volt benne valami, ami magával ragadott. A végén a rádióbemondó azt mondta, hogy Maria Callas énekelt, én pedig meglepődtem, hogy „Un bel di”. Aztán a nagybácsikámtól kölcsönkértem egy kazettasorozatot, amelyen válogatott áriák voltak. Nagyon sok csodálatos áriát fedeztem fel így. Néha eltűnődöm és felteszem a kérdést: az én generációm vagy az utánunk következők vajon fognak hallgatni Callast?!

A tó felől hűsítő szellő árad, nem nehéz a római kori életet fejben ide varázsolni, miközben a teraszok és az évszázados olajfák között bolyongunk. Sirmione előkelő tóparti üdülőhely és a tömegturizmus furcsa keveréke. Ennek eredményeként nagyon jó éttermekkel van megáldva, ahol ízletes, de drága ételeket szolgálnak fel. Az utcákon érdemes néhány órát eltölteni és felfedezni az éttermek és üzletek kínálatát. Vannak heti piacok, ahol a kalaptól a szarvasgombáig bármit megtalálhatsz, és rájössz, hogy az olaszok mennyire szenvedélyesek minden olasz termékük iránt. A városban elszórtan találhatók változatos kis butikok és kézműves üzletek. Néhány üzlet gyönyörűen díszített, ami a helyszín különleges vonásait és témáját erősíti. Azt hiszem, a fent leírtak és képek magukért beszélnek és segítenek eldönteni, „mi itt a jó?”