Bécs - Albertina - Marc Chagall

Négy éves vagyok. Születésnapomra kaptam egy különleges La Fontaine-t és Chagallt ötvöző mesekönyvet. A mesék rövid kitalált történetek, amelyekben általában állatok szerepelnek és egyben illusztrálnak egy erkölcsi elképzelést. A színes oldalak pedig a festő alkotásai, visszatérő képekkel és motívumokkal, úgy, mint egy könyv szereplői. Még nem értem, de nagyon tetszik. Marc Chagall munkáiba akkor szerettem bele először.

Tizenhét éves vagyok. A mai napig emlékszem arra a művészettörténet órára, és arra a hihetetlen „utazásra”, amelyet Chagall művészetén és életén keresztül tettünk meg: a XX. századi Oroszországban, a forradalomban, a kommunizmusban, a judaizmusban, a holokausztban, a szerelemben, a házasságban. Tinédzserként nagy valószínűséggel nem rendelkeztem a szükséges tudással és tapasztalattal ahhoz, hogy teljes mértékben értsem, de azt tudom, hogy ismét hatott.

Negyvenkét éves vagyok. Bécsben megnéztem az Albertinában rendezett kiállítását azért, hogy visszaugorjak Chagall univerzumába és megcsodáljak valami maradandót. A megtapasztalható művészet sűrűsége és minősége elképesztő és elmondhatatlan élmény volt. Jó volt látni az embereket, akik a múzeumban sétáltak, beszélgettek és csodálkoztak a folyamatosan lebilincselő élményen.

Az ortodox zsidó munkáscsaládban született és a fehérorosz kisvárosban, Vityebszkben nevelkedett művész kora gyermekkorát olyan módon élte meg, amely egész életére hatással volt. Élete és munkássága során többször is száműzetésbe kényszerült. Ennek ellenére még a száműzetésben sem veszítette el kapcsolatát szülőföldjével és emlékeit Vityebszkről, a mai Fehéroroszország területén fekvő kisvárosról, amely akkor még az Orosz Birodalom része volt. Élete során újra és újra megtapasztalta a zsidók üldöztetését és diszkriminációját. Szentpétervár, Párizs, ismét Oroszország, újra Franciaország, a nácik elől való kivándorlás New Yorkba, végül a dél-franciaországi nyugdíjba vonulása voltak élete állomásai. Majdnem száz évet élt, melyből több mint 80 évig alkotott.

Marc Chagall haszid zsidó környezetben nőtt fel, melyben a haszidizmus miszticizmusa hatalmas hatással volt rá. A mindennapi élet megfestésével kezdte, opusának nagy részét, motívumait a családi környezetéből, valamint a Bibliából vagy a cirkuszi kozmoszból merítette. Festményeit lebegő kecskék, hegedűn játszó rabbik, kakasok, tehenek, halak, bohócok, virágok, szerelmesek, fejetlen figurák és bibliai motívumok alkotják egy fantasztikus világban, ahol bármi megtörténhet. Ő alkotta meg a „Hegedűs a háztetőn” archetípusát. A visszatérő, gyakran fantasztikus motívumok saját élettapasztalatait tükrözik, boldogságot és örömöt keverve szenvedéssel, kiszorítással és mély kapcsolattal zsidó örökségével. 1910-ben ösztöndíjat kapott és Párizsba, az avantgárd mozgalom központjába költözött. A művész ennek ellenére soha nem „dobta el” a hazájából magával hozott témákat, továbbra is a megszokott stílusában alkotott, a modern párizsi művészetet az orosz népművészet burleszkjével keverve.

Festményei mind szépnek és pozitívnak tűnhetnek, valójában azonban személyes élmények és világpolitikai események tükrei, különösen, ha zsidó témáról van szó. Különböző korszakokon át ugyanazokat a motívumokat festette, de más-más atmoszférával, képei hol melankolikusabbak, hol vidámabbak. De a színektől függetlenül mindig visz valami pozitívat a világába.

Chagall 1914-ben visszatért Vityebszkbe nyaralni, de az első világháború kitörése miatt 8 évig Oroszországban kellett maradnia. Akkori felesége, Bella lett az új múzsája és művészetének központi témája.

1941-ben elhatározta, hogy száműzetésbe megy New Yorkba, ahol elkezdte újradolgozni a magával vitt régi festményeket. A költözés után nem sokkal élete szerelme, Bella meghalt, ami nagyon nehéz volt számára, hiszen ezáltal elveszítette otthonának egy darabját, és még inkább hontalannak érezte magát egy idegen országban. A szerelmi és esküvői témák megmaradtak, hangulatuk azonban megváltozott, melankóliával és az elmúlás érzésével telt meg. Már nem a szerelemben lebeg, hanem elúszik.

Amikor 1948-ban visszatért második otthonába, Párizsba, új kifejezést talált: az elválasztottak egyesítése és az ellentétek ábrázolása – jó, rossz, otthon, második otthon, szerelem, halál, valóság, álmok, emlékek, profán, spirituális, fizikai, metafizikai, de ugyanazokkal a témákkal, mint általában. Motívumokat ismételget, új kontextust teremtve nekik, de mindig visszatér korai ábrázolási szakaszaihoz. Így bármelyik festményét is nézed, mindig tudhatod, ki a művész. Őszintén megvallva, ha a kiállított képeket felcserélték volna és nem időrendi sorrendben lettek volna kiállítva, akkor a látogatók nagyon nehezen tudták volna megfejteni, hogy melyik korszakából származnak a festmények. Talán a méretek lehetnek árulkodók, mivel a nagyobb festmények az USA-beli korszak után készültek.

A motívumai egész művészi pályafutása során ugyanazok voltak – olyannyira, hogy azóta is azon töprengek, hogy nem unta meg, hogy újra és újra ugyanazt festette(?). Szóval Marc Chagall kiváló művész volt, és nem csak azért, mert a művészvilág ezt mondja, hanem azért is, mert amit az ember általában keres, ha egy képzőművészről van szó, az az "összetéveszthetetlen", és ebből a szempontból Chagall önmaga mestere.