Bécs - Heidi Horten

Üdv újra! Ma egy kicsit más bejegyzést hozok nektek, mert szeretném elmondani, hogy miből állhat egy „átlagos napom” abból a sok alkalomból, amikor Bécsben jártam. Ez a város különleges helyet foglal el a szívemben, mert eddigi életem során szinte minden évben ellátogattam az osztrák fővárosba. Ezúttal a Heidi Horten Gyűjtemény várta, hogy felfedezzem. A Bécsi Állami Operaház és Albertina mellett megbúvó magánmúzeumot azért választottam, mert mindig is érdekeltek az olyan emberek, akik elég gazdagok voltak ahhoz, hogy művészeti gyűjteményt építsenek fel. A gazdag mecénások és gyűjtők évszázadok óta a művészeti világ éltető elemei, kezdve az olasz Medici családtól. Ez ma is igaz, még akkor is, ha a művészetek iránti érdeklődés csökken. Valójában a mostanihoz hasonló hanyatlás idején a milliárdosok az egyetlenek, akik még megengedhetik maguknak, hogy drága műalkotásokat vásároljanak, vagy adományaikkal segítsék a múzeumok fenntartását.

Néhány mondat Heidi Horten milliárdos, filantróp, mecénás és műgyűjtő asszonyról. 1941-ben Bécsben született és egy ügyvédi irodában dolgozott, amikor egy szállodai bárban találkozott Helmut Hortennel. Ő akkor 19 éves volt, a férfi pedig 51. Pár év elteltével összeházasodtak és rendkívül gazdag életet éltek Svájcban: jachtokon vitorláztak, hol magánrepülővel repültek a Bahamákra hol a Francia Riviérára, vadásztak, pénzt adományoztak, valamint műalkotásokat és ékszereket gyűjtöttek. Az asszony komoly gyűjtése igazán csak akkor kezdődött, amikor férje 1987-ben eltávozott. Kiváló érzékkel és szenvedéllyel kezdte el felépíteni a nemzetközileg is elismert gyűjteményét, melyet az évek során folyamatosan gyarapított, miközben járta a világot. Horten egyik napról a másikra vált szenzációvá a műgyűjtők világában. 1996-ban „titokzatos licitálóként” 22 millió dollárt költött egyetlen Sotheby's aukción. Gyűjteményének felépítésénél mindig is fontos szempont volt, hogy ne legyen kitéve semmilyen divatnak. Több mint 500 mű tulajdonosa lett, és akkor még az ékszerkollekciójáról egy szót sem ejtettem. Itt van egy fotó róla azokból az időkből.

De honnan volt ez a sok pénz? – merül fel a kérdés, melynek fájdalmas története van. Helmut Horten egy virágzó áruházlánc tulajdonosa volt, amely üzleti érzékének köszönhetően folyamatosan nőtt az évek során, egészen 1972-ig, amikor úgy döntött, hogy eladja többségi részvényeit, és visszavonul a magánéletbe. Ennek a kereskedelmi sikernek a kezdetét azonban beárnyékolta náci szimpátiája. A hitleri rezsim által eladni kényszerült zsidók tulajdonában lévő vállalkozások megvásárlásával építette fel gazdagságát. Halála után az özvegy "újradefiniálta" magát, de a volt férj gazdagságának keletkezéséről szóló vita, amely az övé is lett, s a végsőkig árnyékot vetett gyűjteményére. Mindezek mellett pedig van egy második vád is, amely gyakran merül fel vele kapcsolatban, amelyet úgy hívnak, hogy „trófeagyűjtő”.

Úgy képzelem, a gyűjtésnek több oka is lehet: személyes érdeklődés, esztétikai élvezet, befektetés, tanulás, társadalmi presztízs, dekoráció és természetesen a kulturális örökség megőrzése. Végső soron a műgyűjtés alapvető eleme a birtoklás büszkesége. Minden alkotás egyben egy antropológiai lecke lehet a vadászat során, mert a művészet kétféle örömet nyújthat: a nézelődés örömét és a beszerzési adrenalint.

Heidi Horten mindig is együtt élt az alkotásokkal, otthonában körülvette magát velük. Szenvedélyes gyűjtőként fontos volt számára a műalkotásokhoz fűződő személyes kapcsolata és egyéni elkötelezettsége. Marc Chagall és Pablo Picasso kulcsfontosságú alkotásai még Helmut Hortennel kötött házasságának idejéből származnak. Később a gyűjtemény terjedelme jelentősen megváltozott és olyan nevek kerültek be, amelyek korábban nem voltak képviselve, köztük Pierre-Auguste Renoir, Joan Miró, Henri Matisse, Paul Klee, Gustav Klimt, René Magritte, Egon Schiele, Francis Bacon, Jean-Michel Basquiat, Keith Haring. Olyan művészek, akiknek munkái ma kétségtelenül a gyűjtemény csúcspontjai közé tartoznak. Gyűjtői tevékenysége során Horten egyre inkább a kortárs művészek munkásságának szentelte magát. A későbbi években elkezdte megszerezni Andy Warhol és Roy Lichtenstein fontos műveit, hogy a gyűjteményben a pop-artot fókuszba helyezze.

A gyűjtemény nemcsak festményeket és grafikai alkotásokat foglal magában, hanem egy lenyűgöző szoborparkot is, amely az évek során egyre gyarapodott és a múzeumban is bemutatásra került.

Először 2018-ban mutatták be Heidi Horten magánművészeti gyűjteményének egy részét Bécsben a Leopold Múzeumban. A kiállítás 75 művész 170 remekművét tartalmazta. A nagy visszhang alapján Heidi Horten, az akkori leggazdagabb osztrák nő úgy döntött, hogy saját múzeumot alapít, így gyűjteményét hozzáférhetővé teszi a jövő nemzedékei számára. 2019-ben Horten bejelentette, hogy magánmúzeumot nyit, miután megvásárolt egy kastélyt Bécs belvárosában. Néhány héttel azután, hogy a múzeum 2022-ben megnyílt, Horten 81 éves korában meghalt. A gyakran férfiak által uralt gyűjtők világában ő volt az egyik ritka nő, aki ilyen magángyűjteményt halmozott fel és múzeumot alapított.

Amikor beléptem a múzeumba, egy hatalmas aulában találtam magam, lenyűgöző festményekkel, sok fénnyel. A földszinten a közelmúlt művészettörténetén, a bécsi modernizmustól a pop artig kalauzolja el a látogatókat. Érdekes lépcsőszerkezetek vezetnek egyik emeletről a másikra, vagy használhatjuk a hatalmas ipari liftet. Minden emeleten különböző tartalommal rendelkező szalonok találhatók, ahol Horten asszony a saját palotái hangulatának miniatűr mását akarta létrehozni, hogy a magánmúzeumot nagyon személyes térré tegye.

A fenti két emeleten dübörgő, suttogó, pislákoló fények és furcsa illatok fogadtak. Az orrot, a szemet és a fület megmozgató innovatív fényinstallációk, valamint neon alkotások minden mennyiségben, olyan témákat tárnak fel, mint a fényszennyezés és a nappali fény kutatásának tudományos alapjai. Hanginstallációkkal kísérleteznek érzelmi hangulatok megidézésére, terek átalakítására. A hang egy újabb réteget ad, erősíti a vizuális élményt és fokozza a művek érzelmi hatását.

Amikor valaki a „művészet” szót említi, automatikusan egy vizuális képre gondol. Egészen a közelmúltig a művészet látás nélkül gyakorlatilag elképzelhetetlen volt. Az idők kezdete óta a kép a kommunikáció egyik módja. A művészet azért különleges, mert bárkihez szólhat, aki esetleg nem ismeri ugyanazt a nyelvet, mint alkotója. De mit kell látnunk? Leonardo Da Vincit gyakran úgy tartják számon, hogy ő volt az első, aki tudományosan tanulmányozta a fényt, és azt, hogy az hogyan befolyásolja az észlelésünket. A művészek gyakran gyertyafényben és gázlámpák alatt festettek, megerőltetve a szemüket. A fény nemcsak lehetővé teszi a művész számára, hogy elkészítse munkáit, hanem lehetőséget ad arra is hogy megtekintsük azokat. A művésznek éppolyan fontos, mint a nézőnek. A művészettörténet során nem volt egyetlen olyan művészeti irányzat sem, amelynek ne lett volna saját egyedi vonzereje a fény iránt. A kortárs művészetben a mesterséges fény nagy szerepet játszik abban, hogyan látjuk a műalkotásokat. Látásunk aszerint igazodik, hogy természetes, gyertya- vagy neonfényben látunk valamit. A legfontosabb, hogy a fény lehetővé teszi számunkra a színek érzékelését.

A Tea Room kissé rejtett, de megér egy kis időt. Nincs kávé vagy tea. A „teázó” valójában egy különálló helység, melyet egyszerűen csak szemlélődésre terveztek. Udvari szalonokra való utalás és egy teljes műalkotás, amely speciálisan tervezett textilburkolatokból és ülőbútorokból, valamint aranykeretes üveg lőrésekkel ellátott vitrinből áll. A vitrinben van egy második tükörfal, amely tükrözi a tárgyakat és a kijelzőfal festett hátoldalát. Fölötte mennyezeti domborműként bársonyos vörös, gyűrött és deformált fém lebeg. Heidi Horten személyisége itt is jelen van, ahol a régi és az új keveredik, vagy az antik és az avantgárd. Itt minden megtalálható, ami neki tetszett – miniatűr tárgyak, tükrök, órák, üvegedények és mediterrán témájú kincsek (kagylók, hal alakú lámpa, fém homárfigurák). Az is abszolút látszik, hogy a pénznek nem volt jelentősége, egyszerűen megvett mindent, ami boldoggá tette.

A kiállítás első osztályú festményeket, rajzokat és szobrokat mutat be, amelyek megérintik az elmét és a szívet. Horten gyűjtőszenvedélye a képzőművészet minden területére kiterjedt, a festészettől a videoinstallációig, az íráson és a fényművészeten, a szobrászaton és az iparművészeten át. Az elmúlt száz év művészettörténetének panoptikuma, amely egyéni ízlés szerint egyéni gyűjteményként indult és nemzetközi szinten is egyedülálló gyűjteménnyé fejlődött.

Látjátok, csodák igenis léteznek, csak jó időben és jó helyen kell lenni. Heidi Horten kifogta élete partiját és vagyonos nő lett. Nem milliomos, hanem milliárdos és egyben Ausztria leggazdagabb nője is. Lehet találgatni, vajon mi történt azon az éjszakán ott a bárban, lett-e egyből folytatása? Mind-mind titok. Amit tudni lehet, hogy ott élt a Wörthersee partján, egy régi, de teljesen átalakított és modernizált kastélyban, melynek szobáiban Chagall, Klimt, Andy Warhol lógott. A tó kvázi az osztrák Riviéra. A part melletti villáknak, régi és új épületeknek közvetlen vízkapcsolata van, saját stranddal, stéggel, motorcsónak kikötővel. Lélegzetelállító épületek, amik vagy régi kastélyok, villák pazar építészeti megoldásokkal, vagy új építésű, hipermodern házak. Mindegyikről sugárzik a pénz. A kastélyt sem az útról, sem a víz felől nem láthatta senki. Eszméletlen védelmi rendszerekkel, az út és a víz felől mozgásérzékelőkkel, testőrökkel, a biztonságiak minden nap más-más autót és útvonalat megtervezve szállították, security volt a nap 24 órájában. Mivel sok mindent tényleg nehéz elképzelni, így látni szeretnénk. Látni a ruhákat, amiket hordott, az ékszereit, a szobáját, az otthonát, a hajóját, az autóját, hova járt nyaralni, milyen volt a nyaralója… stb., aztán amikor már sok mindent lát(hat)tunk, végre kimondhatjuk, hogy valójában fogalmunk sincs arról, hogy milyen lehet az az élet abban a másik dimenzióban.