Még mindig itt vagyok...

 

Tegnap kezembe akadt az egyetemi indexem. Fekete bőrborítás, pecsétek, kézzel beírt jegyek – mintha nem is tanulmányi nyilvántartás, hanem egy titkos társaság belépője lenne. Krikszkrakszok, amelyek egykor a jövőmet jelentették. Most már csak tanújelei annak, hogy egyszer valaki filozófia előadásra járt, és még postán fizetett be csekket, hogy újra próbálkozhasson Platónnal.

Az első filozófia óránk örökre belém égett. A tanár egy szemüveg mögül mért, mintha már az első pillanatban tudta volna, ki hányadán áll az élet értelmével. Feltette a nagy kérdést:

„Önök szerint mi a valóság?” 

Reakció: Csend. Még a szék is csak óvatosan nyikoroghatott.

Aztán az egyik bátor osztálytársam megkockáztatta:

– Hát az, hogy mi most itt ülünk.

Mire a tanár:

– Ez biztos?

Na, ott ment el a kedvem az objektív valóságtól. És ez csak a kezdet volt. Jött Platón az árnyékvilággal, amiben a szék nem is szék, hanem egy ideák világában létező Tökéletes Szék másolata. Én meg csak másolata voltam egy embernek, aki másolatokat rajzolt székekről. Vagy valami ilyesmi. Aztán jött a pofon: utóvizsga. Csekk. Posta. Sorban állás. Platón szerint az örök eszmékhez való közeledés útja rögös – ezt most szó szerint vettem.

Két dologban viszont biztos vagyok:

1. A filozófia azóta sem adott megnyugtató választ a „Mi a valóság?” kérdésre.
2. Az indexemet azóta is félelemmel vegyes áhítattal lapozgatom, mint egy varázskönyvet, amiből egyszer majd még kiderül, hogy ki is vagyok én valójában.

Most, hogy itt ülök a kanapén, a fekete bőr indexet lapozgatva (amit, ha nagyon akarom, akár mágikus tárgynak is nevezhetnék, vagy könyörtelen tükörnek), rájövök az akkori kérdésekkel teli lány bennem maradt. Csak ma már kávéval és némi cinizmussal itatom le. Mert kritikusnak lenni időközben szinte hivatássá vált. Sőt, gyakran olyan szinten élem meg a kritikus szemléletet, hogy ha egy katicabogár más irányba fordul, mint ahogy szerintem kellene, azonnal gyanút fogok. Trükközik? Valami hátsó szándéka van? Talán nem is katica? Lehet, hogy csak imitálja a katicát, miközben valójában egy jól megtervezett társadalmi konstrukció kivetülése? (Köszönöm, filozófia.)

Bántó is tudok lenni. Olyan éles megjegyzéseket tudok oda vágni, de mire leesik, hogy amit mondtam az mennyire mélyre szúrt, már rég máson jár az agyam. Mondják, hogy ez a fajta kritika egyfajta védekezés is. Hát lehet. Vagy csak az árnyékvilágból kiabálok, hátha valaki visszakiabál.

Most, jó pár évvel, néhány ránccal és rengeteg „majd holnap megcsinálom” után, azt hiszem, kicsit közelebb kerültem ahhoz a bölcsességhez, amire akkoriban vágytam. Már nem akarok minden kérdésre választ kapni. Elég, ha jól kérdezek. Nem kell mindent megérteni, néha csak el kell fogadni. Már nem akarok mindig okosnak tűnni. Csak hitelesnek. És azt is megtanultam, hogy a „megfoghatatlanság”, amit annyira áhítottam, néha egyszerűen abból fakad, hogy én sem tudom, mit akarok. De legalább ezt már ki merem mondani. Amikor visszagondolok arra a kislányra, aki egy filozófia órán teljes létbizonytalanságba zuhant egyetlen kérdéstől („Ez biztos?”), mosolygok. Mert ez most is bennem van. Csak ma már nem megijedek tőle, hanem helyet adok neki magamban.

Régen volt egy tanárom, aki szerint a valóság attól lesz valóság, hogy hiszünk benne. Ma már a valóság attól valóság, hogy elég sokan megosztották. És ha elegen rettegnek ugyanattól, akkor már hír lett belőle. Egy algoritmus által szelektált valóságbuborék, ahol a véleményemet egy like-gomb mérete határozza meg, és a híreket először a kommentekből ismerem meg, nem a tartalomból. A világ most valahogy hangosabb, színesebb, gyorsabb, de közben mintha mindenki egyre fáradtabb lenne benne. A kapcsolódás látszólagos. A beszélgetések ritkulnak. A kézzel írott jegyek korszaka már csak emlék. Tinta, kréta, por és csend. De azért még vannak valóság-pillanatok. Egy fekete bőrkötésű index, kézzel írt jegyekkel. Egy műalkotás, amit nem lehet lepörgetni 15 másodperc alatt. Egy csendes este, egy mondat, ami elgondolkodtat. Ezekben a pillanatokban megnyugszom: én még mindig itt vagyok.