12 éve ezen a napon...

2013. május 23-án elindítottam ezt a blogot. Akkoriban még nem volt influenszer, csak „divatblogger”, nem volt sztori, csak poszt, és ha valaki szponzorációt kapott, az vagy nagyon ügyes volt, vagy nagyon híres. Én egyik sem. Csak volt bennem egy késztetés, hogy írni kell. Meg némi gőz kieresztés.

Az első bejegyzés kicsit olyan volt, mint egy dühös monológ egy forró villamoson. Témák: smink, trend, fogyókúra, önbecsülés, műszempilla. Meg a „hogyan maradjunk természetesek” típusú tanácsok, amitől ki lehetett kergetni a világból.

És ott volt a kérdés, ami azóta is visszatér: hogyan legyek önmagam ebben a megfelelésre kódolt világban?

Aztán írtam tovább. Nem napi outfitről, hanem arról, amit éreztem, láttam, gondoltam, megéltem a világból. És mindig benne volt egy kis magyarázat, egy kis irónia, egy kis szelíd bólintás azoknak, akik épp ugyanezt érzik – csak nem mondják ki.

Most, tizenkét évvel később, ugyanaz a hang szólal meg – csak más hangszerelésben. Most már nem keresem annyira, hogy mi a stílus. Inkább azt, hogy mi az, ami túléli a trendet. 

És ami a legfurcsább: még mindig szeretem ezt csinálni. Nem a kattintásokért, nem a statisztikákért, hanem a valamiért, ami nem mérhető. Talán azért, mert ez már nem csak egy blog. Hanem én vagyok. Egy darab belőlem. Aki visszalapoz, nemcsak egy régi bejegyzést olvas, hanem egy régi énemmel találkozik.

Köszönöm, ha itt vagy. Ha olvasol.