A 13-as szekrény

Nyár van, forró délután. A kertben gazolok. A fülemben zene szól, a világ kint maradt. Csak a fülledt hőség vesz körül. Mintha a kert is szaunává változott volna. És egyszer csak bevillan egy régi emlék.

Egy időben minden héten jártam szaunázni. Valahogy a forróság mindig megnyugtatott, kisimította a gondolataimat. A mostani nyár is, ami másoknak kínszenvedés, számomra maga a paradicsom: az igazi énidő, a testem ideális hőmérséklete. Ha tehetném, egész évben így élnék - melegben.

És mégis… azon a bizonyos délutánon, a szaunában minden összeesküdött ellenem.

Leányfalu, 2013. A levegőben gyanta és forró pára illata. A recepciós lány a 13-as szekrény kulcsát nyomja a kezembe. Mosolygok - nem vagyok babonás. Később viszont már azon gondolkodom, talán mégis komolyan kellett volna vennem ezt a jelet.

Kapkodva vetkőzöm. A zokni persze a lábamon marad. Visszasétálok a szekrényhez teljes nyugalomban. Azt hittem, csak annyi történt, hogy elfelejtettem papucsot húzni. Semmi gond - majd most felveszem. Kinyitom a szekrényt... és akkor ért a felismerés: a papucs sehol. Egy pillanatra lefagyok. Mezítlábas emberek mindenütt, az én papucsom meg otthon maradt. Sóhajtok, aztán mezítláb visszatérek. Már csak egy kis lábgomba hiányzik az életemből.

Őszinte leszek: rettegek a betegségektől. A legapróbb rizikó is rémálommá tud nőni bennem. Amikor rájöttem, hogy papucs nélkül kell belépnem a szaunába, már el is indult a fejemben a horrorfilm: lábgomba, fertőzés, kórokozók - mind ott sorakoztak a padlón, legalábbis a képzeletemben.

És ez még csak a kezdet volt.

Bent a szaunában a hőség azonnal arcul csap. A levegő rezeg, mindenki izzad. Leülök, próbálok nyugodtan lélegezni. A bőrömön végigfut a forróság, mintha a testem lassan megolvadna.

Órákkal később - vagy legalábbis úgy érzem - félig kábán lépek ki. Sietek a szekrényemhez, de csak a férfiöltöző ajtaja nyílik ki előttem. „Bocs fiúk” – szólok, és amilyen gyorsan csak lehet, távozom.

Csak akkor kapok észbe, amikor a saját szekrényemhez érek. Megáll bennem az ütő. A kulcs... sehol. A ruháim, a pénzem, a telefonom mind odabent.

Kilépek a folyosóra, és a hideg azonnal belemar a bőrömbe. A recepció üres, sehol a lány. Az előtérben két férfi áll télikabátban, vállukon táska, kezükben forró kávé gőzölög. Úgy néznek rám, mintha egy másik dimenzióból estem volna ide. Egy szál fürdőruhában állok előttük, lilára fagyott körmökkel, reszketve, és csak ennyit bírok kinyögni:

– Nem látták a recepciós lányt?

A pillantásuk mindent elárul.

Végül megérkezik a lány. Vázolom a helyzetet. Azt mondja, pótkulcsot tud adni, de előbb fizetni kell érte. Mondom, rendben, de a pénztárcám a szekrényben van. Ő csak megerősíti: előbb fizetés, aztán pótkulcs.

Botorkálok vissza a szaunába, lábujjhegyen, mintha ez bármilyen védelmet nyújtana lábgomba ellen. Végigjárom a termet. Harminc emberhez hajolok oda egyesével:

– Ne haragudjon, nem látott egy kulcsot?

Az egész szauna velem keres. Végül egy idős úr felmutatja a kis fémdarabot - megmentőm.

Megkönnyebbülten térek vissza a szekrényhez, kinyitom, becsukom az ajtót - és abban a pillanatban elsötétül minden. Valaki lekapcsolta a villanyt. Vagy elment az áram. Az öltözőben három nő toporog körülöttem, pucéran, tanácstalanul.

– Valaki lekapcsolta a villanyt? - kérdezi az egyik. – Ez a biztosíték! - szól vissza egy másik.

A sötét olyan sűrű, olyan tapintható, mint a Láthatatlan kiállítás. Botorkálok az ajtó felé, minden lépésnél idegen testekbe ütközöm. Egy kar ér a bőrömhöz. Összerándulok. Utálom, ha idegenek érnek hozzám.

Végül kijutok. A recepciós lánynál leteszem a kulcsot.

Hazafelé azon gondolkodom: vajon egy wellness-napnak tényleg így kell kinéznie?

Otthon bekentem a lábam gomba elleni krémmel. Biztos, ami biztos.

Most itt ülök a kertben, és már nevetek ezen a történeten. A meleg, a fülledt levegő mind visszahozta azt az abszurd napot. Akkor katasztrófának tűnt, most inkább egy szürreális kisfilm, amit újra és újra lepörgetek magamban.

És ahogy újra nézem, több tanulság is előbukkan belőle.

Az első: mindig legyen nálad papucs. A második: bármennyire is szeretnék mindent kontrollálni - kulcsot, tisztaságot -, mindig lesz valami, ami kicsúszik a kezem közül. A harmadik: bár rettegek a betegségektől, a kellemetlen helyzetektől, a sors néha próbára tesz. Mezítláb, kulcs nélkül, idegen férfiöltözőben. De a legszebb tanulság számomra mégis ez: sokszor akkor is rendben lesz minden, ha épp semmi sincs rendben.